Külföld

Peking figyeli, mely országokba irányul a kínai drónexport

Peking alaptalan vádaskodásnak tartja, hogy drónokat exportálna az ukrajnai háború bármely hadviselő felének, de a hatóságok figyelik, mely országokba irányul a drónexport – közölte szerdán a kínai kereskedelmi minisztérium.

Az ilyen vádat tartalmazó jelentések célja „a kínai vállalatok befeketítése” – olvasható a dokumentumban.

Washington különösen a világ legnagyobb dróngyártójának, a DJI-nak a termékeit látja veszélyesnek, mert quadkoptereik jellemzően jelen vannak a frontvonalak mentén.

A cég, amelyet bevontak az amerikai exportellenőrzésbe, már korábban közölte, hogy egyaránt felfüggesztette szállításait Oroszországba és Ukrajnába.

Az ukrajnai konfliktus kezdete óta csaknem 70 kínai vállalat 26 különböző típusú drónt értékesített Oroszországba.

A második legnagyobb szállító az Autel nevű kínai dróngyártó volt, amelynek leányvállalata van az Egyesült Államokban, Németországban és Olaszországban. A közelmúltban elsősorban amerikai részről gyakran hangoztatták, hogy különböző kínai drónokat is felhasználnak az orosz erők Ukrajnában. Ugyanakkor amerikai szakértők megerősítették, hogy ugyanaz a drónmodell például, amelyet ingatlanok felmérésre használnak, bevethető Ukrajnában is felderítési célokra.

Kapcsolódó írásaink