Külföld
Fennmaradnak az oroszellenes szankciók
A G7 külügyminiszterei megállapodtak abban is, hogy együttműködnek a korlátozások betartásának fokozott ellenőrzése érdekében – derül ki a rendezvény szervezőinek a TASZSZ hírügynökséghez eljuttatott közleményéből
„A G7 külügyminiszterei megerősítették, hogy továbbra is elkötelezettek az Oroszország elleni szankciók szigorítása, teljes körű összehangolása és végrehajtása, valamint Ukrajna további erőteljes támogatása mellett” – közölték a miniszterek.
„Egyetértettek továbbá a szankciók kijátszásának, valamint az Oroszországba irányuló harmadik féltől származó fegyverszállításoknak a megelőzésére és az ezekre való reagálásra irányuló koordináció megerősítésében” – áll a közleményben.