Külföld
Ukrajnának biztonsági garanciákat kér Zelenszkij a NATO-csatlakozás előtt
Az elnök hangsúlyozta, hogy a békéhez Oroszország kivonulása szükséges Ukrajna területéről

A tudósítás szerint az elnök hangsúlyozta: „Oroszországnak ki kell vonulnia Ukrajna területéről. Egész Ukrajnából, és az összes megszállónak. És az ENSZ Alapokmányának minden pontjának újra működnie kell – nem hagyható figyelmen kívül egyetlen orosz nemzetközi jogsértés sem.” Szerinte ilyen elvek alapján tér vissza a biztonság és a béke a nemzetközi kapcsolatokba, és éppen ezért van egy ukrán békeképlet, abszolút reális és egészen konkrét.
A békeképlettel kapcsolatban kijelentette, hogy ma arról „részletesen is szó esett Emmanuel Macronnal azokról a nemzetközi eseményekről, amelyekre idén készülünk, beleértve a vilniusi NATO-csúcsot”
Az államfő hangsúlyozta, hogy a litvániai csúcstalálkozón a részt vevő államok közös álláspontja éppen olyan ambiciózus lehet, mint az európai biztonsági igények. „Biztos vagyok ebben. Hatékony biztonsági garanciákra Ukrajnának, vagyis a szabályokon alapuló nemzetközi rend érdekében már a szövetséghez való csatlakozásunk előtt is szüksége van” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.