Külföld
Növekvő feszültség Németországban: nem segíti a menekülteket befogadó tartományokat a kormány

Ahogy havonta több tízezer illegális bevándorló érkezik az országba, a tartományok már nem tudják őket hol elhelyezni, az ellátásukra pedig már végképp nem maradt pénzük – állítják a tartományi vezetők.
„A szövetségi belügyminiszter továbbra sem látja a problémákat, és ezzel azt mutatja, hogy a valóságtól távolodva továbbra is magára hagyja az önkormányzatokat. Az emberiesség nem ismer határokat, de a lakhatás és a források igen” – mondta a Bild című lapnak Tino Schomann kereszténydemokrata nordwestmecklenburgi körzeti megbízott, aki megjegyezte hogy Faeser miniszter folyamatosan tagadja a valóságot. A kormánykoalíciós Zöldek egyik politikusa, Jens Marco Scherf, aki az alsó-frankföldi Miltenberg járási hivatal vezetője szintén élesen bírálta a tárcavezetőt.
„Hiány van lakásokból, óvodákból, iskolákból, nyelv- és integrációs tanfolyamokból, egyszerűen mindenből hiány van” – szögezte le.
A hírügynökség szerint az ukrajnai háború kezdete után tavaly mintegy 1,1 millió menekült érkezett Németországba az országból, de ismét emelkedett a más országokból érkező menedékkérők száma is. Tavaly mintegy 218 ezer első menedékkérelmet nyújtottak be, idén januárban és februárban már több mint 54 ezret. Ez lényegesen több, mint az előző év azonos időszakában.
Azt írják, hogy a Német Városok és Települések Szövetségének (DStGB) vezérigazgatója, Gerd Landsberg arra szólította fel a szövetségi kormányt, hogy sürgősen hagyjon fel a migrációt ösztönző politikájával. A kereszténydemokrata politikus attól tart, hogy a klímaválság és az ukrajnai háborús helyzet miatt egyre többen hagyják majd el a hazájukat egy jobb élet reményében. Németországnak ezért a sarkára kell állnia és az Európai Unió egyik legerősebb országaként tennie kell a tömeges migráció megakadályozásáért – vélekedik Landsberg.