Külföld

Újabb amerikai politikus került fel Kína szankciós listájára

Peking korábban már több tisztségviselőt szankcionált tajvani kapcsolatai, illetve a sziget vezetésének támogatása miatt

Kína szankciós listára helyezte Michael McCault, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnökét, amiért e minőségében, delegáció élén Tajvanra látogatott – jelentette be a kínai külügyminisztérium szóvivője csütörtökön.

Újabb amerikai politikus került fel Kína szankciós listájára
Újabb amerikai politikus került fel Kína szankciós listájára
Fotó: AFP/Taiwan Presidential Office/Handout

McCaul, aki találkozott és tárgyalt Caj Jing-ven tajvani elnökkel, a pekingi álláspont szerint látogatásával „rendkívül rossz üzenetet küldött a Tajvan függetlenségéért küzdő szeparatista erőknek”.

Az amerikai republikánus politikus múlt heti vizitje során ígéretet tett arra, hogy az Egyesült Államok részt vesz a tajvani fegyveres erők kiképzésében, valamint arra is, hogy felgyorsítják a fegyverszállításokat Tajvan számára.

A kínai külügyminisztérium szerint McCaul ezzel „súlyosan megsértette Kína szuverenitását és területi integritását”.

A vonatkozó kínai törvények szerint a szankció következtében Michael McCaul nem léphet be a Kínai Népköztársaság területére, vele kínai magánszemélyek és szervezetek nem léphetnek kapcsolatba, kínai földön lévő esetleges vagyonát zárolják.

Caj Jing-ven közelmúltbéli egyesült államokbeli tranzitútjához kapcsolódóan a washingtoni székhelyű Tajpeji Kulturális és Gazdasági Képviselet Irodájának (TECRO) vezetőjét is szankció alá helyezte Peking, továbbá azoknak az amerikai intézményeknek a vezetőit is, amelyek helyet adtak Caj nyilvános szerepléséhez. Köztük volt a kaliforniai Ronald Reagan Elnöki Könyvtár és a New York-i Hudson Intézet. Utóbbiban, amelynek a TECRO kiemelt pénzügyi támogatója volt, Cajt ki is tüntették.

Peking korábban már több tisztségviselőt szankcionált tajvani kapcsolatai, illetve a sziget vezetésének támogatása miatt, így például a listán szerepel Mike Pompeo volt amerikai külügyminiszter is.

Kapcsolódó írásaink