Külföld
Szankciós listára tették az amerikaiak a Nemzetközi Beruházási Bank magyar vezetőjét
A bejelentés bruttó tíz percig tartott

Több mint ötven személyre vet ki szankciót az USA, hogy megnehezítse az oroszok hozzáférését a (háború folytatásához szükséges) javakhoz; ennek részeként a Nemzetközi Beruházási Bank (International Investment Bank IIB) és annak három fő tisztviselője, köztük két orosz és egy magyar állampolgár, Laszlóczki Imre ellen – jelentette be Pressman.
Ez tekinthető a vártnál enyhébb bejelentésnek is, hiszen korábban mindenféle diplomáciai és egyéb forrásokból a sajtó egy része azt várta, ekkora svunggal indított bejelentésből komolyabb szankciók következnek hazánkra nézve – írta meg a Mandíner.
A nagykövet az eseményen emlékeztetett: hazája már 2019-ben is arra kérte Magyarországot és a többi NATO-tagot, hogy vigyázzanak Oroszországgal, és ez különösen fontos most az ukrajnai, brutális háború miatt. Az USA hiába jelezte aggodalmát Budapest felé, miután Moszkvából ide került a bank székhelye, illetve hogy az úgymond Kreml által finanszírozott platform jelenléte veszélyt jelent az európai országokra. Magyarország ezen aggodalmakat elutasította.
Magyarország áttételesen táplálja az orosz hadigépezetet – tette hozzá.
Kérdésekre óvatosan válaszolt, elsősorban az őszinteséget és a munkát emelte ki a magyar kormánnyal folytatott munka és az amerikai aggodalmak kapcsán. Emlékeztetett, nemcsak ő, elődje is szóvá tette már az oroszokkal kapcsolatos aggodalmait. „Magyarország vendégül látja a nemzetközi beruházási bankot, a dolgozók diplomataútlevéllel rendelkeznek, ezeket a kérdéseket kezelni kell.”
„Fontos számunkra a különböző beállítottságú magyarokkal folytatott párbeszéd még azokkal is, akikkel nem értünk egyet”, fejtette ki.
A sajtótájékoztató bruttó tíz percig tartott.
Laszlóczki Imre egyébként korábban azeri magyar nagykövetként is szolgált – olvasható a portálon.