Külföld
Macron is útban van Amerikának

Dühös hangvételű szerkesztőségi cikkel reagált a The Wall Street Journal a Kínából hazatérő Emmanuel Macron szavaira. A francia elnök a Politicónak adott interjúban egyebek mellett azt mondta, Európa számára az a nagy kockázat, hogy belebonyolódik olyan válságokba, amelyek nem az övéi, és ezek megakadályozzák abban, hogy kiépítse stratégiai autonómiáját. Az államfő ezzel gyakorlatilag deklarálta, hogy Tajvan nem a mi problémánk.
Utalt arra is, a szigetország ügyében a legrosszabb azt gondolni, hogy nekünk, Európaiaknak követőknek kellene lennünk az ügyben, és az amerikai agendához, illetve a kínai túlreagáláshoz kell igazodnunk. Az európaiak képtelenek megoldani az ukrajnai válságot – hogyan mondhatnánk hitelesen Tajvanról, hogy vigyázat, ha rossz fát tesztek a tűzre, ott leszünk? – fogalmazott Macron. Ezzel arra utalt, hogy Európa nem sietne katonailag Tajvan segítségére, ha Kína megtámadná.
Emellett kritizálta a dollár extraterritorialitását, azaz: jelezte, örülne, ha az amerikai fizetőeszköz nem gyakorolna ilyen erős hatást a világ folyamataira.
A Wall Street Journal szerint a francia elnök gyengíti a kínai agresszióval szembeni elrettentést, és aláássa az Európának nyújtott amerikai támogatást. A lapban azt írták, ha Macron csökkenteni szeretné az Oroszország elleni háború (sic!) amerikai lakossági támogatását, jobbat nem is mondhatott volna, hiszen „amerikai fegyverek és titkosszolgálati támogatás nélkül Oroszország rég átgurult volna már Ukrajnán, és akár egy vagy több másik országon is a NATO határán.
Jó pár szenátor is megszólalt a kérdésben, akik úgy fogalmaztak, ha Európa Tajvan kapcsán nem áll az USA oldalára, ők is egyedül hagynának minket Ukrajnával.