Külföld

Macron elintézte Kínában, hogy még maradhassanak az óriáspandák Franciaországban 

2012 óta élvezik az állatok a franciák vendégszeretetét

Tovább maradhat egy közép-franciaországi állatkertben két óriáspanda, miután Emmanuel Macron francia államfő április eleji hivatalos kínai látogatásán megállapodás született erről.

Macron elintézte Kínában, hogy még maradhassanak az óriáspandák Franciaországban 
Emmanuel Macron francia elnök
Fotó: AFP/Ludovic Marin

A francia elnök kínai látogatásán megerősítették, hogy a pandák 2027-ig az állatkertben maradhatnak – mondta kedden Rodolphe Delord, a saint-aignan-sur-cher-i Beauval Állatkert igazgatója, aki maga is a Macront kísérő delegációval utazott Pekingbe.

A Beauval Állatkert egyik fő attrakciójának számító óriáspandapár – Huan Huan és Jüan Ce – 2012 óta él Franciaországban, és eredetileg 2022-ben kellett volna visszatérniük Kínába.

A mostani hosszabbításért cserébe megállapodtak arról, hogy a Franciaországban született utódaiknak amint lehet, Kínába kell kerülniük. Ennek jegyében a pandapár első, 2017-ben született kicsinye néhány héten belül el is hagyja a francia állatkertet, és részt vesz a kínai fajmegőrző programban. A 2021-ben született pandaikerpár pedig két év múlva költözhet Kínába – közölte Delord.

Bár az óriáspandák 2016 óta már nem szerepelnek a kihalással fenyegetett állatfajok hivatalos listáján, továbbra is a „sérülékeny” kategóriába tartoznak. Világszerte mintegy ötszáz óriáspanda él fogságban, és nagyjából kétezer példány a kínai vadonban.

Kapcsolódó írásaink