Garden Route, Dél-Afrika 66-os útja

A széles, homokos strandokat szegélyező örökzöld erdők, a tengerben fel-felbukkanó bálnák és delfinek, vagy a Tsitsikamma Nemzeti Park mászóösvényei, ahol a hiedelem szerint még mindig erdei elefántok sétálnak a hatalmas, öreg fák között, páratlan élményt nyújtanak a túrák szerelmeseinek.

„Három napja indultunk el Dél-Afrika ikonikus panorámaútján. Letekerem az ablakot, és beleszippantok a sós szélbe. Az Indiai-óceán mentén hegyek, lagúnák, öblök és a homokos partok váltják egymást.”

Nem érdemes végigrohanni ezen a 300 kilométeres szakaszon, mert maga az úton levés a cél, így mi is lassan, városról városra haladunk – írja az Ng.24.hu.

A Garden Route első állomása máris egy különlegességgel várja az ide látogatót. Odasétálok a tengerpart előtt gyökerező, ősi vasfához, amelyről azt tartják, hogy az ország első postaládája, és előveszem a pár perce megírt képeslapokat - írja a cikk szerzője.

A különös fa története 1500 májusában kezdődött, amikor Pêro de Ataíde portugál tengerészkapitány flottája nagy részét elvesztette a viharban Southern Cape mellett. Ataíde és legénysége két hónappal korábban, márciusban indult Lisszabonból, hogy felfedezze Brazíliát.

Miután Ataíde Mossel-öbölnél hajótörést szenvedett, üzenetet írt, amelyben beszámolt a károkról, és figyelmeztette az utána érkezőket a keleti zord vizekre, no meg az indiaiak viselkedésére. Ataíde az üzenetet cipőbe helyezte, lesétált ahhoz a forráshoz, ahol a tengerészek gyakran vizet merítettek, és felkötötte a lábbelit egy vasfára.

Csodával határos módon a cetlit egy év múlva kapta meg ismeretlen címzettje, Joao de Nova. A fa így rögtönzött postafiókká vált, ahol a tengerészek csizmában, vasedényben vagy sziklák alatt elrejtett papírokon hagytak hátra leveleket abban bízva, hogy honfitársaik felveszik és eljuttatják azokat a megfelelő rendeltetési helyükre.

A ma körülbelül 600 éves fa alá egy bakancs alakú postafiók épült, amelyből a világ bármely pontjára küldhetünk levelet.

Alig van még kilenc óra, de a majmok már kurjongatva lengedeznek a fejem felett a karcsú fák közt.

A Plettenberg-öböltől 16 kilométerre fekvő Monkeyland a világ első olyan természetes környezetben kialakított befogadóhelye, ahol a fogságból kiszabadított, különböző családhoz tartozó egyedek szabadon élnek egymás mellett az érintetlen erdőkkel körbevett, több mint 12 hektárnyi területen. Az egzotikus főemlősök legtöbbje, úgy, mint a csuklyás majom, a fehér kezű gibbon vagy a kritikusan veszélyeztetett vari, háziállatok voltak, akik cirkuszból, állatkertből, laboratóriumokból kerültek ide.

Sokuk erdőt sem látott még életében, társai nem voltak egyáltalán, így a befogadást követően beszoktatási programon estek át, ami minden egyed esetében más időtartamot igényelt.

Amikor a gondozók úgy látták, hogy a majom már készen áll arra, hogy az erdőben a társaival együtt éljen, rábízták a döntést, hogy mennyire és meddig igényli még a nyitott ketrecben való tartózkodást – olvasható az Ng.24.hu oldalán.

A Monkeyland 1996-os megalakulásának ötlete futótűzként terjedt, a szomszédos faluból, Kurlandból, és Plattenberg Bay-ből a szülők és gyerekek együtt érkeztek, hogy kétkezi munkával segíthessenek. A nyolc hónapos erőfeszítésben fiatalok, idősek, feketék és fehérek egyaránt részt vettek. Ami az alapító pár, Lara és Tony álma volt csupán, az egy egész közösség valóságává vált. Kezdetben a szakemberek és a primatológusok ugyan fanyalogva fogadták az ötletet, azzal érveltek, hogy hogyan lenne képes egy Madagaszkárról származó lemur meg egy ázsiai gibbon békességben együtt élni egy területen.

Szerencsére nem nekik lett igazuk, ma már nem egy szakember utazik ide, hogy tanulmányokat folytasson a majmok viselkedésével kapcsolatban, de megannyi természetfilm is megörökítette ezt a különleges parkot és lakóit.

A Tsitsikamma Nemzeti Park a változatos tengerpartjaival, a zátonyokkal, a vad folyókkal és buja erdőkkel a túrázás és a vízi sportok kedvelőinek paradicsoma, ahol a csúcsok között ősi folyók vágtak utat maguknak évezredekkel ezelőtt az Indiai-óceán felé.

Egyik leglátványosabb szakasza a Storms-folyó felett húzódó, 77 méteres függőhíd. Már a hozzá vezető két kilométeres szakasz is gyönyörű, a kiépített útvonal vastag törzsű fák, vízesés és pillangók között vezet.

Ahogy a meredeken haladunk felfelé, láthatatlan madarak csiripelnek a lombkoronák között, majd kisvártatva egy szirti borz bukkan elő a mohos sziklák mögül.

Mellső és hátsó lábán jól látszanak a pata alakú körmök, gumiszerű talppárnái ragacsos folyadékot választanak ki, hogy szilárd tapadást biztosítanak a köveken. A hegyoldalon hatalmas, sárga virágok nyílnak, a következő kanyarban pedig már látszik is a folyó felett hét méter magasan ívelő, 1969-ban épült barna híd.

Rálépek az első deszkára, a híd azonnal elkezd hintázni a lábam alatt. A Storms vize kavarogva rohan, ahogy az Indiai-óceán habjaiba ömlik. Felnézek a hegyre, a természetből áradó, meghitt békesség kúszik körém, egy darabig hallgatom a csendet, amelyet a kajakosok vidám kurjongatása szakít meg - zárja írását a szerző.