Külföld
Antony Blinken: A NATO erősebb Finnországgal
Az amerikai külügyminiszter közleményben köszöntötte Finnországot mint a harmincegyedig NATO-szövetségest

A külügyminiszter megállapította, hogy a hivatalos taggá válás a katonai szervezet megalakulásának 74. évfordulóján történt meg.
A finn katonaság magas szintű képességekkel rendelkezik, valamint már korábban is aktív résztvevője volt NATO-vezetésű műveleteknek – írta. „Meg vagyunk győződve arról, hogy Finnország tagsága erősíteni fogja kollektív védelmünket, és javítani fogja a válaszadási képességet az euroatlanti térségben felmerülő biztonsági kihívásokra" – fogalmazott az amerikai külügyminiszter közleménye, amely egyben megjegyzi, hogy Oroszország folytatódó ukrajnai katonai akciója pontosan azt váltotta ki, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök el akart kerülni: egy erősebb és egységesebb észak-atlanti szövetséget.