Külföld

Vita a felvidéki magyar politikában

Nem jutnak egymással dűlőre az érintettek

Gyimesi György az OĽaNO magyar parlamenti képviselője közeledne a Szövetséghez és békülne a Híd-platformmal is. Ám az utóbbiban politizáló Sólymos László szerint Gyimesi populista, ők pedig elhatárolódnak az efféle magatartástól.

Vita a felvidéki magyar politikában
A Híd szerint Gyimesi György populista, így nem szeretnének közösködni vele
Fotó: Gyimesi György közösségi oldala

Kevéssé biztató az őszi – pláne, az esetleges júniusi – előre hozott választások előtt, hogy a szlovákiai magyar politikusok nem jutnak egymással dűlőre. A pozsonyi új szó tudósítása szerint például Gyimesi György pénteken a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján reagált a Szövetség Híd-platformjának politikusainak múlt szombaton zajlott beszélgetésére, ahol kijelentették, nem működnének együtt vele az előre hozott parlamenti referendum előtt.

A platform ugyanis elhatárolódott a „szélsőséges és populista” politikusoktól, a Hídban politizáló Sólymos László pedig kijelentette, Gyimesit ezekbe a kategóriákba sorolja. A képviselő pénteken azonban arról beszélt, nem gondolja, hogy populista vagy szélsőséges lenne.

Gyimesi most is megerősítette, a közelmúltban többször tárgyalt már az MKP-platformmal arról, hogy a Szövetség választási listájára vegyék, de még nem állapodtak meg. Pénteken azonban újságírói kérdésre sem akarta elárulni, min múlik a megállapodás, a tárgyalás részleteiről sem akart nyilvánosan beszélni.

A Szövetség Országos Tanácsának elnöke, Sólymos László (Híd-platform) a képviselő pénteki kijelentéseivel kapcsolatban úgy nyilatkozott, nem csodálkozik, hogy Gyimesi egyetért a Híd által megfogalmazott programpontokkal. Ugyanakkor arra is emlékeztetett, a platformja megfogalmazta, milyen értékeket vall. „A legfontosabbak a tisztesség, a szolidaritás, a felelősség és a tolerancia. Gyimesi Györgytől mindezek nagyon távol állnak” – jelentette ki. Sólymos szerint a képviselő, Igor Matovičhoz hasonlóan inkább polarizál és feszültséget kelt, de kiállt az OĽaNO elnöke mellett az oltási lottóval, illetve a Szputnyik V-vakcinával kapcsolatos ügyekben is.

Kapcsolódó írásaink