Külföld
Öt maffia osztozik a szerb–magyar határnál lévő területen
Az egyik önjelölt király saját címerrel és pecséttel is rendelkezett

Kikiáltotta „királyságát” a horgosi elhagyott határátkelő szerb oldalán, a magyar határtól néhány lépésre a marokkói embercsempészfőnök, Mohammed Tetouani. Saját királyi pecsétje volt, útleveleket is hamisított, rajongói és felfogadott zenészek dicsőítették uralkodását. A Vajdaságban nem a horgosi volt az egyetlen tábor, amelyen keresztül migránsok ezrei haladtak át és taposták le egymás sarkát az Európa felé vezető úton – írta meg a Magyar Nemzet.
A lap ismerteti, hogy a marokkói embercsempész-maffia egyik főnöke, Mohammed Tetouani királysága Szerbia és Magyarország határán, Horgosnál működött. Saját címerrel és pecséttel is rendelkezett, sőt fizetett „nyaloncai”, úgymond udvari művészei is voltak, akik uralkodójukat dicsérték és éltették.
A királyságról és a szerb–magyar határ mentén kialakult áldatlan állapotokról a belgrádi N1 televízió dokumentumfilmet készített, a film riporterét a Vajdasági Független Újságírók Szövetsége díjazta.
Közlik, hogy Szerbia területén számos, külföldiek – azaz nem szerb állampolgárok – uralta csempészhálózat működik ma is. Közvetlenül a szerb–magyar határt öt maffia osztotta fel egymás között. Ők időnként területmegtartó, illetve –szerző célzattal összecsapnak, lőfegyvereket sem félnek használni, több halálos áldozata is volt már az összecsapásaiknak. Az öt területfelosztó banda egyike volt a Tetouani uralta csoport. Csempésztáborát, harabáját – amelyet királysággá emelt – a szerb különleges rendőri egységek 2022 novemberében számoltak fel, harabája több mint két éven át a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkező illegális migránsok tízezreinek volt pihenő- és várakozóhelye, amíg arra vártak, hogy az embercsempészek átvigyék, átküldjék őket a horgosi királyságtól néhány lépésre lévő szerb–magyar határon.
Megírták, hogy a belgrádi N1 tévének a szír Magbul elárulta, hogy háromezer eurós összegért hamis útleveleket is kiállítottak. Amíg a főnökök mindent előkészítenek, és kiküldik az embereket a határra, addig a harabában eltölthettek egy-két, esetleg három napot is. Akinek azonban nem volt pénze, esélye sincs arra, hogy előrehaladjon. Egy másik szíriai migráns pedig arról beszélt a tévéseknek, hogy a főnököket tizennyolc–húsz éves beosztottak segítették, akik a hivatalos szerbiai táborokba is bejáratosak voltak.
A lap szerint a közösségi oldalakon még napjainkban is találhatók olyan videók, amelyeken migránsok mondanak köszönetet Tetouaninak. Azonban több tucat profilon lévő több száz videó sem volt elegendő a szerb rendőrségnek ahhoz, hogy a horgosi királyságra felfigyeljen, ahhoz ugyanis lövéseknek kellett eldördülniük.
A dokumentumfilmről a magyar nyelvű Balk Magazin internetes hírportál számolt be, amely leszögezte: a Vajdaságban nem a horgosi volt az egyetlen „királyság”. Ugyanis Bánátban, Ókeresztúr (Srpski Krstur) környékén, a Gyála és Tiszasziget közötti átkelő közelében szintén volt egy hasonló tábor.
A Magyar Nemzet korábban már beszámolt arról, hogy több olyan társasjáték is megjelent az elmúlt években, amelyek az illegális migráció iránti érzékenyítéshez is alkalmazhatók. Az ilyen játékok sorát a The Journey: Khartoum (Az utazás: Kartúm) nyitotta meg, amelyben a játékos feladata az volt, hogy eritreai menekültként elhagyja Szíria fővárosát papírok nélkül, embercsempészek, rendőrök és a gátlástalan, lelkiismeretlen „rabszolgatartó” munkáltatók között lavírozva. A folytatás 2017-ben készült el, és a The Journey: Istanbul (Az utazás: Isztambul) címet viseli. A társasjáték pedig elnyerte a Eurodesk – az Európai Bizottság támogatásával működő európai ifjúsági információszolgáltató hálózat – díját 2017-ben.
Megjegyzik, hogy magyar vonatkozású migránsjátékot is piacra dobtak már; a Fortress Europe (Európa erőd) a magyar–szerb határon játszódik, a játékmenet szerint egy migránsokat szállító kamionnal kell bejutni Magyarországra, azaz a schengeni térségbe. A játékot szintén díjazták: elnyerte a 2017-es Montreali Nemzetközi Animációs Filmfesztivál legjobb VR-filmjének járó díját, valamint bemutatták a cannes-i filmfesztiválon és a 2017-es World VR Forumon is.