Külföld
Barátságtalan országgá minősítették hazánkat az oroszok
A szankciókhoz való csatlakozásunk miatt

A párbeszéd csatornái nyitva maradnak annak ellenére is, hogy Magyarország is rákerült a „barátságtalan országok” listájára – közölte a RIA Novosztyinak adott interjújában Jevgenyij Sztanyiszlavov. A cikk szerint a budapesti orosz nagykövet aláhúzta, a budapesti kormány egy „pragmatikus” álláspontot képvisel a háború kérdésében, és „nem enged a NATO és az EU részéről történő nyomásgyakorlásnak.
A nagykövet arról is beszélt, hogy az EU által bevezetett szankciók a magyar–orosz együttműködés minden területét károsan érintik. Emellett az interjúban arra is panaszkodott, hogy a nagykövetségen sem tudnak normálisan dolgozni. Hozzáfűzte, mindemellett Budapest nyitott maradt a konstruktív párbeszédre, továbbra is működnek a diplomáciai csatornák.
A diplomata szerint a szankciók okozta logisztikai és egyéb nehézségek ellenére a külföldi, köztük a magyar vállalkozók számára továbbra is vonzó a tágas és jövedelmező orosz piac. A hazai üzleti élet a jelenlegi nehéz körülmények között teljesen észszerű, pragmatikus megközelítést tanúsít a kérdéshez – fogalmazott. Hozzátette, a kárpátaljai helyzet nem jó irányba változik, sőt sokkal inkább tovább romlik, amit különösen az ukrán nemzeti kisebbségekről szóló, 2022 decemberében elfogadott törvény bizonyít.
Az EU-t külön entitásként már a kezdetek kezdetén is hozzáadták a barátságtalan államok listájához, hazánk azonban név szerint eddig nem volt rajta.