Külföld

Menekültek segítenek az erdőtelepítésben

A fák nélkül a talaj eróziója sokkal nagyobb, és az elsivatagosodás is felgyorsul

Uganda rengeteg dél-szudáni menekültet fogadott be, egy kezdeményezésben őket vonták be az erdőtelepítésbe – írja az ng.24.hu.

Menekültek segítenek az erdőtelepítésben
Menekültek segítenek az erdőtelepítésben Ugandában
Fotó: AFP/HAJARAH NALWADDA

Palorinya települését dél-szudáni menekültek alkotják, az Ugandába érkezett mintegy másfél millió menekültből 126 ezer él itt, a 2016-ban kimondottan nekik létrehozott településen. Ugandában az elmúlt 20 évben körülbelül 10 ezer négyzetkilométernyi erdőt vágtak ki, többek közt mezőgazdasági, urbanizációs terjeszkedés miatt. A menekültek a főzéshez a környező erdőkből gyűjtenek ágakat, ám ezek az erdők igencsak sérülékeny ökoszisztémát alkotnak, s félő, hogy a tűzifagyűjtés további súlyos hatásokkal járhat.

A helyi vezetők egy nonprofit szervezet, a Wild Forests and Fauna (WildFF – Vad Erdők és Állatvilág) segítségével példamutató kezdeményezésbe fogtak: a menekültek fákat ültetnek el, ezzel javítják a túlzott erdőirtással küzdő ország helyzetét és persze a saját magukét is. A terület száraz voltán tovább rontana, ha a fák maradéka is eltűnne, ezért az erdősítés mindenkinek jól felfogott érdeke. Az elültetett fák közt gyorsan növekvő, tűzifának, építőfának alkalmas és gyümölcstermő fajok egyaránt vannak, a munka pedig élelmet és megélhetést nyújt a menekülteknek – számolt be az EOS földtudományi hírportál.

A fák fontossága abban is rejlik, hogy árnyékot adnak és megkötnek egy kis nedvességet – az egyre hosszabbra nyúló száraz évszakban ez pedig különösen fontos ahhoz, hogy az emberek valahogy kihúzzák. A tűzifáért gyakran a gyerekeket küldik az erdőkbe, és ahogy egyre fogy a fa, nekik egyre messzebb kell menniük, s így kimaradnak az iskolából. A fák nélkül a talaj eróziója sokkal nagyobb, és az elsivatagosodás is felgyorsul. Számos probléma van tehát ezek körül az erdők körül, ami megoldásra vár.

2018–2021 között az itt élők mintegy félmillió magoncot ültettek el, ezek körülbelül fele még most is él, ám sok elpusztult áradások során, kiszáradt eső híján, lelegelték a kecskék, vagy épp a nap égette ki őket. Azóta módszert váltottak: az esős évszak előtt ültetik el a csemetéket, és tanítani is kezdték az embereket arra, miként gondoskodhatnak a fákról. A hatás nem maradt el, 76 százalékra nőtt a túlélő fák aránya – olvasható az ng.24.hu oldalán.

Ez önmagában azonban kevés. A szakemberek hozzásegítették a település lakóit ahhoz, hogy helyi anyagokból a korábban használtnál sokkal hatékonyabb tűzhelyeket építsenek, így ma a település lakóinak 42 százalékát már ilyen tűzhely szolgálja ki. Ezekben kevesebb tűzifa szükséges a főzéshez, ritkábban kell az erdőre menni érte, és így a gyerekek se maradnak ki az iskolából.

Bár az eddigi faültetés csak kis töredékével pótolta a régióban elveszett erdőket, a példa remek, és ha sokkal nagyobb léptékűvé tudják alakítani a munkákat, akkor van esély arra, hogy megfordíthassák a trendet.

Kapcsolódó írásaink