Külföld

Pakisztánban még mindig milliók kényszerülnek szennyezett víz fogyasztására

Továbbra is pakisztániak milliói, köztük gyerekek fogyasztanak szennyezett vizet fél évvel az országban pusztító árvíz után – derült ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) kedden közzétett, a víz világnapja alkalmából készített beszámolójából.

Pakisztánban még mindig milliók kényszerülnek szennyezett víz fogyasztására
Pakisztáni nők gyülekeznek, hogy ivóvízhez jussanak egy tartálykocsiból
Fotó: AFP/Akram SHAHID

A szervezet szerint az ázsiai országban több mint tízmillióan – jellemzően a korábban árvíz sújtotta térségekben–- kényszerülnek nem megfelelő minőségű víz fogyasztására.

„A tiszta ivóvíz nem kiváltság, hanem alapvető emberi jog” – szögezte le az UNICEF pakisztáni irodavezetője, Abdullah Fadil, kiemelve, hogy több millió pakisztáni gyerek szenved vízi úton terjedő, más körülmények között megelőzhető betegségektől.

A jelentés e betegségek között említi a kolerát, a maláriát és a dengue-lázat is.

Pakisztánban a tavalyi, a megszokottnál hevesebb esőzéseket hozó monszun okozta áradások hatalmas területeket öntöttek el, és csaknem 1700 halálos áldozatot követeltek.

A rekordmennyiségű monszuneső és az északi hegyekből lezúduló heves gleccserolvadás nyomán kialakult árvíz a 220 milliós lakosságból 33 millió embert érintett.

Az ár több ezer kilométernyi utat és 440 hidat mosott el, valamint megrongálta az ország vízhálózatát is.

A víz világnapja március 22-én, szerdán lesz. Ezen a napon kezdődik az ENSZ Vízkonferenciája is New Yorkban.

Kapcsolódó írásaink