Külföld
Kizárólag színes bőrűeknek hirdetett meg fitneszórákat egy amerikai egyetem
Fehér diákok nem kaptak lehetőséget a jelentkezésre

A Minnesotai Egyetem létrehozott egy közösségi teret Multikulturális Akadémiai Kiválósági Központ (MCAE) néven, amelybe kifejezetten csak színes bőrű hallgatókat és amerikai indián diákokat fogadnak be. A Breitbart pedig megírta, hogy a központ összefogott a Rekreációs és Wellnessközponttal, hogy közösen megtartsanak a nem fehér diákoknak két fitneszórát is.
A kivételezés azonban itt még nem áll meg: március 25-re a fekete, őslakos, színes bőrű diákoknak egy BIPOC Community Climb Day elnevezésű, hegymászós napot is szerveznek. Hasonlót már tavaly is szervezett a központ, akkor viszont kifejezetten a biológiai nőknek, a leszbikus lányoknak, valamint a nembináris személyeknek.
A multikulturális központ igazgatója, Fernando Rodriguez elmondta, hogy „nem egyszerű a színes bőrű, első generációs diákoknak, akik már eleve elszigeteltnek érzik magukat akkor, amikor be kell menniük a nagy rekreációs központba, majd segítséget is kell kérniük”.
Az iskola újságja megszólaltatta a diákigazgató-helyettest is, aki közölte, hogy a fitneszórák fontos lehetőséget biztosítanak a színes bőrű diákoknak azokba az edzőtermekbe belépni, ahol szerinte a fehérek szoktak túlnyomó többségben lenni. Bízik abban, hogy ezekkel az órákkal a jövőben ők is komfortosabban fogják magukat érezni a termekben.
Nem a Minnesotai Egyetem az első olyan akadémiai intézmény, amely faji alapú edzéseket tart. Korábban a Cornell Egyetem szintén mindenkinek meghirdette a sziklamászó tanfolyamot, kivéve a fehér diákjainak. Aztán végül a médiából kapott nemtetszés miatt engedélyezte nekik is a tanfolyamra való jelentkezés lehetőségét.