Külföld
Petr Pavel: Ukrajna csak egyszer próbálkozhat nagy ellentámadással
A cseh elnök soha nem biztatná Ukrajnát engedményekre

A múlt heti lengyelországi látogatása alkalmából nyilatkozva az új cseh elnök, nyugalmazott tábornok Ukrajna egész háború előtti területének visszaszerzését nevezte a legjobb forgatókönyvnek.
„Mint egykori katona azonban realista vagyok"
– jegyezte meg, majd így folytatta: mindent meg kell tenni Ukrajna támogatásáért.
Az összes terület visszaszerzése nagyszerű eredmény lenne – fogalmazott, majd hozzáfűzte: elhúzódó háborúhoz vezetne azonban, ha Ukrajna a Nyugat minden szükséges támogatása ellenére képtelen lenne az említett cél elérésére, miközben Oroszország még mindig elég erős lenne ahhoz, hogy ellenőrizze a megszállt területeket
„Nem akarunk ilyen forgatókönyvet, de (...) nem tehetünk úgy, mintha az egyetlen megoldás a teljes siker volna"
– jelentette ki Pavel.
Aláhúzta: soha nem biztatná Ukrajnát engedményekre, arra, hogy mondjon le területének egy részéről, de arra sem, hogy „az utolsó katonáig harcoljon".
„Ha az ukránok valaha így döntenek is, az csakis az ő döntésük lesz"
– hangsúlyozta.
A jövő évi amerikai választásokra utalva elmondta: az előző választási kampányok a belügyekre összpontosultak. A globális kérdések közül az amerikai–kínai kapcsolatok válhatnak fontos témává, miközben az Ukrajna iránti érdeklődés csökkenhet, és ennek nyomán több európai állam is hasonló irányt követhet.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy az ukránok meddig indíthatnak el egy sikerre esélyes ellentámadást, Pavel úgy vélekedett: ennek néhány hónapon belül kell megtörténnie.
„A lehetőség idén adódik, a következő tél után rendkívül nehéz lesz fenntartani a jelenlegi támogatási szintet"
– jelentette ki.
Kifejtette: a háborús fáradtság nemcsak az ukrán emberi erőforrások és hadi felszerelés kimerülését, az infrastruktúra rombolását jelenti, hanem a segítséget nyújtó országok elfáradását is.
„Sok ország, sok politikus valamilyen előrehaladást vár el idén"
– jelentette ki. Szerinte Ukrajnának csak egy próbálkozása lesz nagyszabású ellentámadás végrehajtására.
Amennyiben az kudarcot vall, a következőre „rendkívül nehéz lesz eszközöket szereznie" – vélekedett a cseh elnök.