Külföld
Radikálisan változtathatja meg Putyin terveit az ellene kiadott elfogatóparancs
Az orosz elnöknek mostantól nagyon meg kell gondolnia, hová utazik

Toby Cadman szerint, bár „félelem és vonakodás” lenne tapasztalható a hatóságok részéről, de ettől még az államoknak kötelességük lenne kiadatni Vlagyimir Putyint, amennyiben az elnök a területükre lép – írta meg az Index. „Könnyen lehet, hogy az elfogatóparancs megakadályozza, hogy ténylegesen elhagyja Oroszországot, és ez már önmagában nagy változást idézhet elő” – fűzte hozzá a szakember.
A szakértő szavaiból az sejlik ki, hogy Vlagyimir Putyinnak mostantól nagyon meg kell gondolnia, hová utazik. Azt feltételezhetjük, hogy Belarusz vagy éppen Kína nem adná ki a Nyugatnak az elnököt, de a nem Moszkva-barát országok esetében már egészen más a helyzet – és jelen pillanatban rengeteg állam neheztel a Kremlre az ukrajnai háború miatt.
Érdekes adalék, hogy az elnök Oroszországon belül a hírek szerint már nem mer repülőre szállni, helyette egy speciális páncélozott vonatot használ a hivatalos utazásaihoz – olvasható a portálon.