Külföld
Mélyülő belpolitikai válság Montenegróban
Néhány nappal az elnökválasztás előtt a parlamentet is feloszlathatják – közölte a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) szerda esti híradójában

Milo Djukanovic államfő és a parlament többször is vitába keveredett az új kormány megalakítását illetően, arról is lehetett hallani, hogy a köztársasági elnök rendelettel oszlatná fel a képviselőházat, amire a honatyák úgy reagáltak, hogy szűkítették az elnök jogköreit.
Miodrag Lekic néhány nappal ezelőtt közölte a parlamenti pártok vezetőivel, hogy nincs meg a szükséges támogatottsága, így nem tud kormányt alakítani.
Montenegróban vasárnap tartanak elnökválasztást, ám a hivatalban lévő államfőnek még jogában állna előre hozott választást kiírni a kialakult helyzet miatt, Milo Djukanovic viszont egyelőre nem közölte, él-e ezzel a jogával, vagy megvárja, mi lesz az elnökválasztás eredménye. A vasárnapi voksolást követően még mindig lesz alkalma dönteni, megbízatása ugyanis csak május 18-án jár le.
A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az öt évvel ezelőtti eredménytől eltérően ezúttal Milo Djukanovic bizonyosan nem tudja megnyerni az elnökválasztást már az első fordulóban, és második forduló megtartására lesz szükség, és egy ellenzéki összefogás esetén a hivatalban lévő elnök el is veszítheti a választást.