Külföld

Betiltotta Belgrád az oroszpárti tüntetést

A szerb hatóságok betiltották a szélsőjobboldali szervezetek péntekre tervezett demonstrációját. A cél az Ukrajna elleni orosz invázió első évfordulójára való emlékezés lett volna.

Betiltotta Belgrád az oroszpárti tüntetést
Szerb és orosz lobogók Belgrádban, a Nemzetgyűlés épülete előtt február 13-án egy tiltakozó akció során
Fotó: AFP/Andrej Isakovic

Nagyszabású megmozdulást terveztek péntekre Belgrádba a szerbiai szélsőjobboldali szervezetek, ám a hatóságok betiltották a rendezvényt – írta meg csütörtökön a Vajdaság Ma. Mint olvasható, a szervezők a közösségi portálokon közölték, hogy megmozdulásukkal Oroszország támogatása volt a szándékuk, de tiltakozni akartak az ellen is, hogy híveiket korábban letartóztatták.

Azt még nem tudni, hogy a döntés ellenére lesz-e demonstráció – és ha igen, milyen formában. Ugyanis a szervezetek ugyanerre az időre imára hívták híveiket az egyik Belgrád központjában lévő pravoszláv templomba.

Az esemény szervezője a Narodna patrola (Nemzeti Őrjárat) volt, amelynek tagjai nyíltan beszélnek arról, hogy kapcsolatban állnak az orosz Wagner paramilitáns alakulattal. Utóbbi jelképei a tüntetéseiken is rendre feltűntek.

Kapcsolódó írásaink