Külföld
Történelmi jelentőségű beszédre készül Putyin

Az orosz hírügynökség jelentése szerint – nem meglepő módon – a beszéd központi témája a „különleges katonai művelet” és az ország gazdasági helyzete lesz. Leonyid Szluckij, a liberális demokrata párt (LDPR) vezetője úgy véli, Putyin olyan prioritásokat fog meghatározni a törvényhozás számára, „amelyek megfosztják az ellenséget attól a reménytől, hogy legyőzzék Oroszországot, meggyengítsék vagy megpróbálják alávetni neokolonialista politikájuknak”.
Alekszej Didenko, az LDPR frakcióvezető-helyettese azt várja az elnöktől, hogy jelentős hadiipari fejlesztéseket jelent be. Szergej Mironov, az Igazságos Oroszországért párt elnöke szerint Putyin a gazdaságfejlesztésről is beszélni fog, de különös hangsúlyt fektet majd a demográfiai kérdésekre és az ukrán háborúban résztvevők és családjaik támogatására.
Alekszej Necsajev, az Új Emberek Párt vezetője szerint szóba fog kerülni az Oroszországhoz került területek gazdasági integrációja és fejlesztése. A Szövetségi Tanács nemzetközi bizottságának első helyettese, Vlagyimir Dzsabarov FSZB-tábornok pedig arra számít, hogy az elnök kitér majd az ország védelmi képességének fejlesztésére és különösen a terroristák, szabotőrök és a nyugati hírszerző szolgálatok ügynökei elleni küzdelemre.