Külföld
Kína „mélységesen aggódik” az ukrajnai konfliktus eszkalációja miatt

Az Egyesült Államok a hétvégén következményeket helyezett kilátásba arra az esetre, ha Kína katonai támogatást nyújtana Oroszországnak, amit Peking tagad.
„Felszólítunk bizonyos országokat, hogy azonnal hagyjanak fel azzal, hogy olajat öntenek a tűzre” – fogalmazott a kínai diplomácia vezetője, majd hozzátette, hogy ezen országoknak „fel kell hagyniuk azzal is, hogy azt sulykolják: Ma Ukrajna, holnap Tajvan!”
„Határozottan kiállunk mindenfajta hegemonikus törekvéssel és a kínai belügyekbe való mindenfajta külföldi beavatkozási kísérlettel szemben” – szögezte le a kínai külügyi tárca vezetője.
Ugyancsak kedden a kínai külügyminisztérium kiadott egy hosszú közleményt Hszi Csin-ping kínai elnök kiemelten fontos biztonsági javaslatáról, a Global Security Initiative (GSI) nevű globális biztonsági kezdeményezésről, amelynek célja a nemzetközi „oszthatatlan biztonság” elvének fenntartása.
Peking eddig tartózkodott attól, hogy elítélje a Moszkva szerint az orosz biztonsági érdekek védelmét célzó ukrajnai „különleges hadműveletet”, és attól is, hogy „megszállásnak” nevezze Oroszország támadását Ukrajna ellen.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter azonban szombaton arra figyelmeztetett, hogy „nagyon aggódik” amiatt, hogy Kína azt fontolgatja, hogy „halálos jellegű támogatást” nyújtana Oroszország részére. Az amerikai diplomácia vezetője kínai partnere értésére adta: ennek „súlyos következményei lennének a kétoldalú kapcsolatrendszerünkre nézve”.