Külföld

Előre félnek Nyugaton Putyin keddi beszédétől

Fontos beszédet tart kedden Vlagyimir Putyin. A hírek szerint az orosz elnök a képviselőket tájékoztatja majd az ország helyzetéről és az Ukrajnában csaknem egy évvel ezelőtt indított speciális hadműveletről is.

Előre félnek Nyugaton Putyin keddi beszédétől
Vlagyimir Putyin budapesti látogatásán (képünk illusztráció)
Fotó: MH archív / Németh András Péter

Szakértők szerint nem kizárt, hogy az ukrajnai speciális műveletek helyett Vlagyimir Putyin kedden háborút hirdet szomszédja ellen. Minderre annak kapcsán kerülhet sor, hogy az orosz elnök kedden tájékoztatja a képviselőket az ország helyzetéről és az Ukrajnában csaknem egy évvel ezelőtt indított hadműveletről is.

A nyugati kommentátorok szerint erre azért lenne szüksége Putyinnak, mert így a teljes hadsereget bevetheti szomszédja ellenében, illetve mozgósítást rendelhet el a teljes lakosság körében.

A háború kihirdetéséhez most meg is lehet a szükséges „indíték”, lévén a hírek szerint ugyanis az orosz nyomozók lezárták a tavaly októberben felrobbantott kercsi híd ügyében indított vizsgálatot. A hatóságok képviselő arra jutottak, hogy az ukrán titkosszolgálat áll a terrorcselekmény mögött.

Ez az információ pedig elegendő lehet ahhoz, hogy Putyin mégis hadat üzenjen, ami közel a hadművelet egyéves évfordulójához nem is lenne érthetetlen lépés. Moszkvában ugyanis nem nézik túl jó szemmel, hogy a fronton a Wagner zsoldossereg aratja le a babérokat, de mivel még csak speciális hadműveletről van szó, nem tudják bevetni a hadsereg elitebb egységeit.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom