Külföld

Nógrádi György: A Nyugat nyomása miatt nem köttetett béke Oroszország és Ukrajna között

A biztonságpolitikus szerint a háború eszkalációjának vagyunk tanúi

Megindultak az Ukrajnának ígért Leopard-szállítmányok, az első kanadai tank már meg is érkezett Lengyelországba – közölte a HírTV. A modern harckocsik használatára Németországban képezik majd ki az ukrán katonákat.

Nógrádi György: A Nyugat nyomása miatt nem köttetett béke Oroszország és Ukrajna között
Nógrádi György
Fotó: Hír TV

A csatorna Napindító című műsorban Nógrádi György úgy kommentálta a hírt, hogy folyamatosan nő az eszkaláció veszélye. Míg a háború kezdeti szakaszában Ukrajna kész lett volna engedményeket tenni, és egy békéért cserébe hosszú évekre garantálni, hogy nem lesz sem a NATO, sem az Európai Unió tagja, néhány hét után, nyugati hatásra ez a hozzáállás megváltozott. 

A biztonságpolitikus  kiemelte, az Egyesült Államok abban is támogatja Kijevet, hogy az átadott fegyvereket akár Oroszország területén is bevessék, vagyis nem korlátozza a védekezésre az alkalmazásukat. Ezzel szemben Volodimir Zelenszkij és Olaf Scholz még arról tárgyaltak, és abban állapodtak meg, hogy az ukránok csak a határaikon belül használhatják a Németországtól kapott fegyvereket. „E tekintetben tehát egyfajta eszkalációnak vagyunk a tanúi” – állapította meg Nógrádi György, majd arra figyelmeztetett: több ország hajlik rá, és ez irányba igyekszik befolyásolni a NATO-szövetségeseit, hogy küldjenek F–16-osokat Ukrajnának.