Külföld
Megérkeztek a nagy-britanniai kiképzésre az ukrán harckocsizók
A tárca a Twitteren közzétett rövid tájékoztatásban nem részletezte a kiképzésre érkezett ukrán harckocsizók számát. Az ismertetéshez mellékelt két fotón az látszik, hogy az ukrán kontingens civil ruhás tagjai a brit királyi légierő (RAF) egyik Airbus A330 Voyager repülőgépéből szállnak ki egy meg nem nevezett brit katonai repülőtéren.
A tájékoztatás szerint ukrán harckocsizók érkeztek Nagy-Britanniába, ahol elkezdődik kiképzésük „az Oroszország elleni folytatódó harcra".
A brit kormány a nyugati NATO-szövetségesek közül elsőként hozott döntést páncélosok ukrajnai szállításáról.
A Downing Street január 15-én jelentette be, hogy Ukrajna 14 Challenger 2 harckocsit kap Nagy-Britanniától, és a fegyverszállítási csomagban szerepel „hozzávetőleg harminc" AS–90 önjáró löveg is.
A Challenger 2 brit tervezésű és gyártású, 120 milliméteres löveggel felszerelt, 75 tonna össztömegű harckocsi, amely 1998 óta áll hadrendben a brit hadseregben.
Az ugyancsak brit tervezésű és gyártású, 45,7 tonna önsúlyú AS–90-es önjáró lövegeket 1992-ben rendszeresítették a brit fegyveres erőknél.
A londoni miniszterelnöki hivatal már a bejelentéssel egy időben közölte, hogy napokon belül megkezdődik az ukrán katonák kiképzése a Challenger 2 harckocsik és az önjáró lövegek üzemeltetésére, részeként annak a programnak, amelynek keretében több ezer ukrán katona kapott nagy-britanniai kiképzést az elmúlt hat hónapban.