Külföld
Demkó: Nem célzottan a magyarokra utaznak, hanem mindenkire
„Röviden: nem célzottan a magyarokra utaznak, hanem mindenkire. Cigány, ukrán, ruszin – mindenkit visznek, akit találnak” – írta Demkó azon hírek kapcsán, hogy a mozgósítási hullámban aránytalanul sok magyar férfit hívnak be az ukrán fegyveres erőkhöz.
A szakértő szerint praktikus okai lehetnek annak, hogy a katonai behívók kézbesítését előbb kezdték meg a magyar falvakban. „Azaz egy magyarnak arra van több esélye, hogy előbb vigyék el pár nappal, de aránykülönbség nincs” – mutatott rá, hozzátéve: ugyan az is igaz, hogy Kárpátalján előbb kezdődött a mostani nagy sorozási hullám, mint például Lvivben. „A nagy centrumokat jobban kímélik vélhetően, de az oroszok is Moszkvát vagy Pétervárt” – írta Demkó.
A 128-as munkácsi gépesített hegyivadász dandár „sem azért megy a nehéz helyekre, mert »magyar« alakulat – nem az, vannak benne magyarok, de nem többen (inkább kevesebben), mint a magyarság jó esetben tíz százaléka körüli aránya Kárpátalján” – hangsúlyozta az elemző, aki szerint az említett alakulat azért megy „nehéz helyekre”, mert egy erős, jól képzett dandárnak számít, elit alakulatnak.
„A forrásaim kárpátaljai magyarok, széles körű rálátással a teljes magyarlakta régióra – és pont miattuk fontos, hogy helyén kezeljük az ügyet – van elég magyarellenes intézkedés, de ez most nem az” – zárta posztját Demkó Attila.