Külföld
Vészesen fogynak a NATO készletei

f„Az Ukrajnának nyújtott támogatásunk kimerítette a NATO fegyver- és lőszerkészleteit” – mondta a Die Weltnek a NATO főtitkára. Jens Stoltenberg szerint a hatalmas támogatás, amelyet a szövetség tagállamai nyújtottak és nyújtanak Kijevnek, helyes és szükséges, „de természetesen fel kell töltenünk a készleteinket, már csak azért is, hogy változatlanul segítséget tudjunk nyújtani”.
A Bundeswehr vezetője, André Wüstner ugyanezt mondta a német hadsereggel kapcsolatban. A Leopard–2 harckocsik tervezett német szállítása „egyrészt jó Ukrajnának, másrészt rossz a Bundeswehr hadműveleti készenlétének” – mondta szerdán a ZDF Morgenmagazin című műsorban.
„Ha nemcsak támogatni akarjuk Ukrajnát, hanem újra képesek akarunk lenni arra is, hogy megvédjük magunkat”, a kormánynak meg kell erősítenie a hadiipart, máskülönben a következő éveket az ínség fogja jellemezni Wüstner szerint. Hozzátette: nem szabad azt hinni, hogy az ukrajnai háború két-három hónapon belül véget ér, és a Németország által beígért tankok egytől egyig megmaradnak.
„Az elmúlt néhány hónapban elhangzott, hogy csak részben vagyunk készek a védekezésre – ha egyáltalán készek vagyunk” – mondta, majd azzal folytatta: „Az az igazság, hogy február óta folyamatosan adunk fegyvereket és lőszereket. Szabadesésben vagyunk, saját védelmi képességünket illetően, és nem látszik a kitörési pont.”
A politikusok nemcsak Ukrajnának az orosz támadóháború elleni támogatásáért viselnek felelősséget, hanem a nemzet és a szövetség védelemért is – szögezte le Wüstner.