Külföld

A finnek a svédek nélkül is belépnének a NATO-ba

A csatlakozási jegyzőkönyvet a transzatlanti katonai–politikai szövetség mind a harminc tagállamának jóvá kell hagynia

Finnországnak adott esetben Svédország nélkül is meg kell fontolnia a NATO-csatlakozást – jelentette ki Pekka Haavisto finn külügyminiszter egy keddi interjúban, de később leszögezte, az elsődleges cél továbbra is a két ország együttes belépése a szövetségbe.

A finnek a svédek nélkül is belépnének a NATO-ba
Pekka Haavisto finn külügyminiszter
Fotó: TT News Agency/AFP/Henrik Montgomery

Az YLE finn közszolgálati televíziónak nyilatkozva a tárcavezető arról beszélt, hogy amennyiben a svédek csatlakozási kérelmének ratifikálása tovább húzódik, Finnország kénytelen lesz „újraértékelni a helyzetet”. Egy későbbi nyilatkozatában viszont azt hangoztatta, hogy Helsinki törekvései nem változtak, továbbra is a Svédországgal közös csatlakozást tartja az elsődleges megoldásnak, szem előtt tartva a két ország nemzetbiztonsági érdekeit – idézte az MTI. 

Pekka Haavisto hozzátette, hogy beszélt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is, aki hangsúlyozta: a szövetség is azt tartja kívánatosnak, hogy a két ország egyszerre lépjen be. A finn külügyminiszter azután beszélt minderről, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn kijelentette: Svédország nem várhatja Törökország támogatását a NATO-csatlakozást illetően, ha Stockholm nem mutat tiszteletet a muszlimok hite iránt. Múlt szombaton a stockholmi török nagykövetség közelében tartott tüntetésen egy svéd iszlamofób párt vezetője elégette a muszlimok szent könyvét, a Koránt. 

Finnország és Svédország csatlakozási jegyzőkönyvét a transzatlanti katonai–politikai szövetség mind a harminc tagállamának jóvá kell hagynia. A két szomszédos északi ország tavaly megállapodást írt alá Törökországgal, hogy elejét vegyék Ankara kifogásainak.

Erdogan szóvivője, Ibrahim Kalin egy januárban tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett: Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának török ratifikációja azon múlik, hogy Stockholm teljesíti-e az Ankarával kötött megállapodás részeként tett, terrorizmusellenes ígéreteit.

Kapcsolódó írásaink

Erdogan bekeményít

ĀSvédország ne számítson Törökország támogatására a NATO-csatlakozáshoz a stockholmi Korán-égetés után, üzente a török elnök