Külföld

Kivizsgálják a BBC elnökének kinevezését

A The Sunday Times szerint Sharp nem sokkal kinevezése előtt 800 ezer font értékű hitel megszervezésében segített Boris Johnson brit miniszterelnöknek

Vizsgálat indul annak kiderítésére, hogy milyen körülmények között jelölte a brit kormány a BBC brit közszolgálati médiatársaság jelenlegi elnökét, Richard Sharpot a tisztségre.

A vizsgálatról szóló hétfői bejelentés előzményeként a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap azt írta, hogy Sharp nem sokkal kinevezése előtt, 2020 végén 800 ezer font (360 millió forint) értékű hitel garanciavállalásának megszervezésében segített Boris Johnson akkori konzervatív párti brit miniszterelnöknek.

A lap szerint Sharp – aki korábban a JP Morgan és a Goldman Sachs globális befektetési bankcsoportoknál dolgozott – még a hitelgarancia szervezése előtt benyújtotta jelentkezését a BBC igazgatótanácsának elnöki tisztségére.

A The Sunday Times forrásai szerint a volt brit kormányfő által felvett kölcsön garanciavállalását Sam Blythe kanadai üzletember – a BBC jelenlegi elnökének régi barátja, Boris Johnson távoli rokona – vállalta, és megkérte Sharpot, hogy adjon tanácsot az ügylet lebonyolításához.

Sharp először Simon Case-t, a brit közigazgatási szolgálat vezetőjét kereste meg, majd beszélt az ügyről Johnsonnal is, és nem sokkal ezután hármasban elköltöttek egy „magánjellegű vacsorát” a brit miniszterelnökök vidéki rezidenciáján, Chequersben.

Boris Johnson 2020 decemberének végén jelezte, hogy Richard Sharp kinevezését támogatja a BBC elnöki tisztségére.

Oliver Dowden akkori kulturális miniszter 2021 januárjában bejelentette, hogy a kormány hivatalosan Sharpot javasolja a BBC igazgatótanácsának élére.

A BBC elnökét a közszolgálati médiatársaság működési alapokmányának számító királyi pátens alapján formálisan a brit uralkodó nevezi ki a kormány javaslatára.

A hétfőn bejelentett vizsgálat annak kiderítését célozza, hogy milyen körülmények között zajlott Richard Sharp jelölési és kinevezési folyamata.

A vizsgálatot William Shawcross, a közszolgálati kinevezések normáinak felügyeletét ellátó testület kormánybiztosa végzi.

A Downing Street hétfő este bejelentette, hogy a vizsgálatot Rishi Sunak miniszterelnök kezdeményezte.

William Shawcross a bejelentés után közölte, hogy már bekérte a vonatkozó iratokat a médiaügyi, kulturális és sportügyi minisztériumtól.

Kapcsolódó írásaink