Külföld
Lemondott Christine Lambrecht német védelmi miniszter
A médiát okolja a politikus

A Bild német napilap még pénteken jelentett arról, hogy értesüléseik szerint a német védelmi miniszter lemond, azóta pedig kiderült, hogy lemondását nem a kancellária, hanem ő maga kezdeményezte. Lemondásának híre meglepetésként érte a kormányt, és igen nagy port kavart a politikusok között – írta meg a liner.hu.
Kiemelték, úgy tudni, hogy Lambrecht eredetileg titokban akarta tartani terveit, ám miután a Bild lehozta a lemondásról szóló jelentését, Olaf Scholz kancellár is kénytelen volt elkezdeni keresni Lambrecht utódját.
Úgy tudni, hogy az esélyek között van Hubertus Heil munkaügyi miniszter, Wolfgang Schmidt kancelláriaminiszter és Eva Högl védelmi biztos is.
Lambrecht egy nyilatkozatot is tett lemondásáról: „A személyemre irányuló médiafókusz aligha teszi lehetővé a tényszerű tudósítást és vitát a katonákról, a Bundeswehrről és a német állampolgárok érdekében hozott biztonságpolitikai döntésekről. Ezért úgy döntöttem, hogy hivatalomat rendelkezésre bocsátom.”
Lambrecht nyilatkozatában is egyértelműen a médiát okolja idő előtti távozásáért – olvasható a portálon.