Külföld

Érintett a korrupciós botrányban az EP emberi jogi bizottsága is

A Politico újság hívta fel a figyelmet, hogy Marie Arena ajándékba kapott egy repülőjegyet és szállást is a katari kormánytól. A brüsszeli lap megjegyzi, hogy rendkívül furcsa, hogy emberi jogi bizottsági vezetőként elutazott Katarba. Aréna ráadásul a katari kiruccanásáról elfelejtette tájékoztatni az Európai Parlamentet.

A szocialista Marie Arena az asszisztensét hibáztatja. A magas rangú európai parlamenti képviselő közölte: valóban történt adminisztratív baki, de ezért nem ő, hanem a beosztottja a felelős. A korrupciós botrány miatt indult nyomozás során arra is fény derült, hogy a Marie Arena által vezetett emberi jogi bizottság vizsgálatai és éles kritikái külföldi befolyásolás hatására születhettek.

A testület munkája során ráadásul olyan országok visszaéléseire hívja fel a figyelmet, amelyek nem az európai értékrendnek megfelelően értelmezik az emberi jogokat. Mint például Katar.

A Politico szerint most először lehet tisztán látni Katarnak az emberi jogi bizottsághoz fűződő kapcsolatait. Az Öböl menti ország azért fizette le a szocialista képviselőket, hogy többek között eltussolják a Katarban történt emberi jogi jogsértéseket és jobb színben tüntessék fel az országot.

Miután tavaly kirobbant a brüsszeli korrupciós botrány, egyre több baloldali és liberális politikusról derül ki, hogy kenőpénzt és ajándékokat fogadott el Marokkótól és Kataról is.

A belga hatóságok a „Qatargate”-botrány kapcsán eddig négy embert vettek őrizetbe korrupció, pénzmosás és bűnszervezetben való részvétel miatt. Közülük hárman szorosan kötődnek az emberi jogi bizottsághoz.

Újabb EP-képviselők kerülhetnek rács mögé.
Újabb EP-képviselők kerülhetnek rács mögé
Fotó: CNN

A négy letartóztatott: Eva Kaili szocialista EP-képviselő, akit a korrupciós botrány kirobbanása után eltávolítottak a parlament alelnöki posztjáról, Francesco Giorgi – ő Kaili élettársa és Andrea Cozzolino olasz szociáldemokrata EP-képviselő tanácsadója, Pier Antonio Panzeri, szocialista ex-EP-képviselő, aki korábban az emberi jogi bizottság elnöke volt, illetve Soros György egyik bizalamasa, valamint Niccolo Figa-Talamancát, aki egyébként a jogállamiságot és az emberi jogokat védelemző civil szervezet, a No Peace Without Justice főtitkára.

Mindegyik vádlottról elmondható, hogy a baloldalhoz, az emberi jogi bizottsághoz illetve civil szervezetekhez köthetők. A mostani ügy az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb uniós botránya. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke azt mondta: ez a botrány drámai, és károsítja az Európai Unió hitelességét. A Washington Post szerint az EU-nak saját intézményein belül sürgősen felül kell vizsgálnia a korrupcióellenes jogszabályokat. A Breitbart cikkében pedig azt javasolta Brüsszelnek, hogy ne az uniós tagállamokat vegzálja a jogállamisági és korrupciós kérdésekben, hanem inkább a saját intézményein belül kezdje meg a vizsgálódást.

Forrás: Politico, Washington Post, Breitbart, Reuters