Külföld
XVI. Benedek temetése - a Szent Péter-székesegyházba vitték a koporsót

Elhelyezték XVI. Benedek nyugalmazott pápa koporsóját a római Szent Péter téren, ahol a volt egyházfő nyilvános temetési szertartását tartják. A ciprusfa koporsót háromnegyed 9-kor vitte ki a térre 12 világi méltóság, és helyezte el azt a tér lépcsőjén.
A Szent Péter téren már sok ezer gyászoló gyűlt össze, sokan érkeztek Németországból, ezen belül is főleg a néhai pápa szűkebb hazájából, Bajorországból.
A tömeg fél 10-ig, a gyászmise kezdetéig a rózsafüzér imádságot mondta.
Az „ünnepélyes, de szerény” ceremónia reggel 9 óra 30 perckor kezdődött a Szent Péter téren. A Vatikán közlése szerint a megboldogult pápa kívánsága volt, hogy búcsúztatása „az egyszerűség jegyében” történjen.
Ferenc pápa kerekesszéken érkezett fél 10-kor XVI. Benedek koporsójához, amelyen egy evangéliumot helyeztek el. A gyászmisét ő vezette, az oltár előtti teendőket azonban Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégiumot vezető dékán végzte el a 86 éves katolikus egyházfő térdfájdalmai miatt. A prédikációt Ferenc pápa tartotta. A szertartás során a kisebb változtatások egyikeként kihagyták az utód kijelölését szolgáló konklávéval kapcsolatos imákat, mivel nem lesz pápaválasztás, tekintettel arra, hogy Ferenc pápa hivatalban marad.
XVI. Benedek koporsóját szerdán este zárták le, miután a nagyközönség lerótta kegyeletét. Előzőleg a volt egyházfő koporsójába tettek egy kis zacskót pápasága érmeivel és egy cső alakú irattartót a rogitummal, egy tekerccsel, az elhunyt műveinek összefoglalásával.
Csütörtökön a mise után a ciprusfa koporsót a Szent Péter-székesegyházba vitték, majd a nyilvánosság kizárása mellett egy cinkből készült koporsóba, azt pedig egy tölgyfa koporsóba helyezték, és leengedték a székesegyház kriptájába.
XVI. Benedeket abban a pápai sírhelyben helyezték el, ahol korábban XXIII. János pápa, majd II. János Pál nyugodott. Utóbbi hamvait 2011-es boldoggá avatása után a bazilikába helyezték át. A temetés különlegesnek számít, mert a katolikus egyház kétezer éves történetében még nem volt példa arra, hogy egy elhunyt pápát a hivatalban lévő pápa búcsúztassa. Utoljára 2005-ben temettek pápát a Vatikánban, II. János Pált, őt a most elhunyt pápa búcsúztatta, akkor még bíborosként.
A biztonságra több mint 1000 rendőr és félezer katasztrófavédelmis vigyáz, a Szent Péter térre a tömeget beengedő fémdetektoros belépőkapuk számát megnövelték. A térre vezető Conciliazione utcát lezárták az autóforgalom előtt, ugyanakkor sűrítik a közösségi közlekedést. Róma felett repülési tilalom lesz érvényben csütörtökön.
A néhai nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje, 95 éves korában, december 31-én 9 óra 34 perckor hunyt el. XVI. Benedek hat évszázada az első olyan pápa volt, aki lemondott tisztségéről.
A Szentszék csak Olaszországnak és Németországnak küldött hivatalos meghívót a temetésre, mivel XVI. Benedek már nem volt az egyházi állam feje. Ennek ellenére az egyházi vezetőkön kívül szerte a világból jelen lesznek állami vezetők, uralkodók, nemesek.
XVI. Benedek búcsúztatásán részt vesz Novák Katalin köztársasági elnök, és a magyar delegáció tagja lesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is.