Külföld

Hatodik alkalommal próbál házelnököt választani az USA

Ismét nekifutnak az Egyesült Államokban, hogy házelnököt válasszanak. Bár a republikánusoknak többségük van az alsóházban, Trump öröksége megosztja a jobboldalt.

Hat sikertelen kísérlet után csütörtökön ismét megpróbálkozik az amerikai kongresszus alsóháza, hogy elöljárót válasszon. A tavalyi szavazások alkalmával ugyan a jobboldal szerzett többséget, azonban a kontinentális Európa politikai rendszereivel szemben az Egyesült Államokban nincs szigorúan vett frakciófegyelem, így a képviselők helyi és lelkiismereti alapon inkább hoznak meg kritikus döntéseket, bízva abban, hogy ennek előnyeit utóbb még kihasználhatják.

A Reuters híradása szerint tulajdonképpen ez lehet az oka annak, hogy a republikánusok nem tudnak közös nevezőre jutni. A pártnak van egy erősen „trumpista” jobbszárnya, de egy létszámában nagyobb, ám megosztott centrista frakciója is, amely többé-kevésbé elutasítja a volt elnök értékeit és irányvonalát.

A konzervatívok és a „jobbszél” favoritja, Kevin McCarthy házelnöki megválasztásához mindössze 11 szavazatra lenne szükség, tekintettel a demokraták és republikánusok közötti tízfős különbségre. A párton belüli ellenlábasai ugyanakkor majdnem kétszer annyian, 19-en vannak, tehát McCarthy nem élvezheti ki pártja képviselőházi többségének előnyeit. Hacsak nem hátrál meg, amire szavak szintjén legalábbis már kísérletet tett, amikor szerdán progresszív jobboldalinak nevezte magát.

Kapcsolódó írásaink