Külföld

Az infláció felére csökkentését ígérte a brit kormányfő

Az inflációs ütem felére csökkentését és a gazdasági növekedés beindítását ígérte 2023-ra szerdán elmondott első idei programadó beszédében Rishi Sunak brit miniszterelnök.

Az infláció felére csökkentését ígérte a brit kormányfő
Az infláció felére csökkentését, a gazdasági növekedés beindítását ígérte a brit kormányfő
Fotó: AFP/Gints Ivuskans

Sunak ötpontos intézkedési csomagja tartalmazza emellett az államadósság csökkentését, az állami egészségügyi szolgálat (NHS) várólistáinak rövidítését és az európai kontinensről csónakokkal érkező illegális határátlépők feltartóztatását.

A brit statisztikai hivatal (ONS) legutóbbi adatai szerint októberben 11,1 százalékos, novemberben 10,7 százalékos volt a tizenkét havi infláció Nagy-Britanniában.

Az októberi infláció több mint négy évtizedes rekord volt.

A Bank of England inflációs célja 2 százalék, vagyis a múlt év végén a jegybanki célt több mint ötszörösen haladta meg az éves összevetésben számolt infláció Nagy-Britanniában.

A brit miniszterelnök által szerdán bejelentett intézkedési csomagterv megvalósulása esetén az inflációs ütem az év végére öt százalék környékére csökkenne.

Ez a célkitűzés óvatosabb a már érvényben lévő előrejelzéseknél.

A brit kormány számára hivatalos prognózisokat készítő és a felelős költségvetési politika felett őrködő szervezet (Office for Budget Responsibility, OBR) és a Bank of England egyaránt azzal számol, hogy a fogyasztói árindex éves összevetésű növekedésének üteme 2023 végére 4 százalék alá lassul.

Szerdai beszédében Rishi Sunak a gazdasági növekedés beindítását is ígérte, jóllehet ehhez nem jelölt meg konkrét határidőt.

A brit miniszterelnök a növekedés lehetséges forrásai között megemlítette ugyanakkor az adócsökkentések lehetőségét és az aktív foglalkoztatottak arányának növelését.

Sunak „elképesztőnek” nevezte, hogy a brit munkaerőállomány negyede gazdaságilag inaktív, miközben a vállalatok munkaerőhiánnyal küszködnek.

A miniszterelnök kijelentette: éppen ezért a kormány a növekedési terv keretében megvizsgálja, hogy miképp lehetne támogatni azok visszatérését a munkaerőpiacra, akik erre képesek.

Rishi Sunak hozzátette: amint erre lehetőség nyílik, a kormány a dolgozó emberek adóterheit is mérsékli, ugyancsak a növekedés ösztönzése végett.

A kormányfő azonban az adócsökkentés lehetséges időpontjára és mértékére nem tett utalást.

Közvetlen hivatali elődje, Liz Truss volt kormányfő alig 45 nap hivatali idő után abba bukott bele tavaly ősszel, hogy a kormánya által előterjesztett nagyszabású adócsökkentési programot a piaci szereplők finanszírozhatatlannak ítélték, és ez évtizedek óta példátlan pénzügyi–gazdasági felfordulást okozott.

Jeremy Hunt pénzügyminiszter – akit még Truss nevezett ki egyik utolsó intézkedésével – a volt kormányfő távozása előtt néhány nappal gyakorlatilag a teljes adócsökkentési csomagot visszavonta.

Rishi Sunak szerdán bejelentett terve a gazdasági növekedés idei újraindításáról derűlátóbb, mint a Bank of England jelenleg érvényben lévő előrejelzése.

Legutóbbi negyedéves pénzügypolitikai jelentésében a brit jegybank azt valószínűsítette, hogy 2023 egészében a brit gazdaság teljesítménye 1,5 százalékkal, 2024-ben további 1 százalékkal csökken.

Ez lenne a leghosszabb recesszió azóta, hogy a brit gazdaság teljesítményének mérése a jelenlegivel összehasonlítható módszertannal elkezdődött az 1920-as években.

Kapcsolódó írásaink