Külföld

A cél a fiatal generációk megszólítása

A Bécsi Magyar Munkás Egyesület Ausztria egyik legrégebbi szervezete. Az egylet célja a kezdetektől fogva a magyar nyelv, kultúra és a hagyományok ápolása és terjesztése.

A cél a fiatal generációk megszólítása
Az 1899-ben alapított szervezet címere
Fotó: Facebook.com

Az 1899-ben alapított Bécsi Magyar Munkás Egyesület jelenlegi vezetői Kancsár Erika és Kancsár László nagy tervekkel indul neki a 2023-as esztendőnek – hangzott el az Osztrák Közszolgálati Rádió keddi adásában. Mint hallható volt, a szervezet a pandémiát követően 2022 márciusától indította el programjait, amelyek között szerepelt tradicionális nőnapi est, tavaszváró fesztivál és gasztronómiai esemény is.

A jövőnk a fiataloktól függ, így próbáljuk őket is minél nagyobb számban bevonni az egyesületi munkába – hangoztatta az ORF-nek Kancsár László. Hozzátette, a fő cél, hogy az életbe most kilépő generáció is meg tudja őrizni a magyarságát Ausztriában.

Az egyesület idén ismét szeretné megszervezni az eddigi legnagyobb rendezvényét, a gulyásfesztivált, amelyet a pandémia miatt két évig nem tudtak megvalósítani.

Kapcsolódó írásaink