Külföld

Jelentősen növeli honvédelmi kiadásait a japán kormány

Az elmúlt öt év költségvetéseihez képest 56 százalékkal több pénzt fordít honvédelemre a következő négy évben a japán kormány – közölte hétfőn a japán védelmi miniszter.

Jelentősen növeli honvédelmi kiadásait a japán kormány
A honvédelmi kiadások jelentős növelése ugyanakkor akár fájdalmas költségvetési megszorításokra is rákényszerítheti a japán kormányt
Fotó: AFP/David Mareuil

Hamada Jaszukazu a Kisida Fumio miniszterelnökkel és Suzuki Sunicsi pénzügyminiszterrel folytatott tárgyalása után újságíróknak azt mondta: a 2023 és 2027 közötti időszakra vonatkozó terv szerint a 43 milliárd jenes (300 milliárd euró) költségvetéssel a térségben kialakult, folyamatosan növekvő biztonsági kihívásokra akar reagálni a japán vezetés.

A bejelentésre az után került sor, hogy a japán miniszterelnök egy múlt heti döntése értelmében 2027-ig a jelenlegi egy százalékról két százalékra növelik a GDP-arányos védelmi kiadásokat.

Japánban azért számít vitás kérdésnek a honvédelmi költségvetés, mert az ország 1947-ben elfogadott pacifista alkotmánya jelentősen korlátozza az önvédelemre fordítható összegek nagyságát és hadsereg lehetséges szerepvállalását.

A bejelentések kapcsán a japán média rámutat: a hadi kiadások növelésének elsődleges célja egy olyan visszacsapási képesség megteremtése lehet, amely az esetleges támadó országok rakétaindító bázisait tudná hatékonyan támadni, hangsúlyozva, hogy a japán kormány katonai stratégiája önvédelmi jellegű marad.

A honvédelmi kiadások jelentős növelése ugyanakkor akár fájdalmas költségvetési megszorításokra is rákényszerítheti a japán kormányt, amely egyelőre adóemelés nélkül hajtaná végre a költségvetési reformot.

A nemzetközi valutaalap adatai szerint a legfejlettebb ipari országok közül jelenleg Japánnak van a legmagasabb GDP-arányos államadóssága, amely eléri a 260 százalékot.

Kapcsolódó írásaink