Külföld

Oroszország nem gyengült meg kritikus mértékben az észt védelmi miniszer szerint

Hanno Pevkur észt védelmi miniszter szerint Oroszország nem gyengült meg kritikus mértékben az ukrajnai háború első kilenc hónapja során.

Oroszország nem gyengült meg kritikus mértékben az észt védelmi miniszer szerint
Katonai ellenőrzés alatt a zaporizzsjai atomerőmű
Fotó: AFP/Stringer

„Őszintén és világosan kell fogalmaznunk: az orosz haditengerészet és légierő többé-kevésbé ugyanolyan nagyméretű, mint a háború előtt” – hangsúlyozta Pevkur a dpa német hírügynökségnek berlini látogatásán.

Habár az orosz szárazföldi erők jelentős veszteségeket szenvedtek, „inkább hamarabb, mint később”, de vissza fogják állítani az orosz–ukrán háború február 24-i megindítása előtti méretüket, vagy akár még nagyobbat is – emelte ki a tárcavezető.

Pevkur szerint Moszkva tanulni fog ukrajnai katonai tapasztalataiból.

„Semmi okunk azt hinni, hogy az Oroszországból érkező fenyegetés csökkent volna vagy a NATO-t célzó fenyegetés csökkent volna” – mondta a politikus.

A miniszter kifejtette: Észtország tervei szerint jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 2,84 százalékát fordítja védelmi kiadásokra, 2024-ben pedig ez az arány 3,2 százalékra nőhet, amely jóval magasabb a NATO kétszázalékos elvárásánál.

Tallin eddig az ország GDP-jének mintegy 1 százalékát fordította az ukrán hadsereg támogatására – emelte ki Hanno Pevkur, aki ugyanakkor figyelmeztetett a nyugati országok „háborús fáradtságának” veszélyére is.

„Moszkva pontosan ezt akarja elérni. Oroszország készen áll sokkal hosszabb ideig szenvedni” – tette hozzá az észt védelmi miniszter.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom