Külföld

Trudeau „a kínai beavatkozásról” és Ukrajnáról tárgyalt Hszi Csin-pinggel

A két vezető egyetértett a folyamatos párbeszéd fontosságában

Hszi Csin-ping kínai elnök a húsz legfejlettebb ipari ország (G20) indonéziai csúcstalálkozóján megrótta szerdán Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt, amiért kiszivárogtatta egy korábbi találkozójuk részleteit, amelyek szerint Trudeau aggodalmát fejezte ki az országa belügyeibe történt „kínai beavatkozással” kapcsolatban.

Trudeau „a kínai beavatkozásról” és Ukrajnáról tárgyalt Hszi Csin-pinggel
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök
Fotó: AFP

A két fél egy rendezvényen röviden beszélt egymással, amit a helyi média videóra vett. Egy tévéfelvételen látható volt, ahogy a két politikus kínai tolmács segítségével tárgyalt.

„Minden, amiről beszéltünk, kiszivárgott a lapokhoz: ez nem helyénvaló” - jelentette ki a kínai elnök a tolmácson keresztül Trudeau-nak. „Nem ez ... a beszélgetés módja, ha van önben őszinteség” – mondta Hszi, de ekkor Trudeau félbeszakította, közelebb lépett hozzá, és azt felelte: „Kanadában mi hiszünk a szabad, nyílt és őszinte párbeszédben, és továbbra is így működünk.” Hozzátette: „Továbbra is konstruktívan fogunk együttműködni, de lesznek olyan kérdések, amelyekkel nem tudunk megbirkózni, amelyekben nem fogunk egyetérteni.”

A felvétel szerint Hszi körülnézett, miközben Trudeau beszélt. Majd a tolmács segítségével azt válaszolta: „Előbb teremtsük meg a feltételeket.”

A rövid találkozót követően a felek kezet ráztak.

Később egy sajtótájékoztatón faggatták Trudeau-t az esetről, mire azt válaszolta: „Nem minden beszélgetés könnyű, de rendkívül fontos, hogy továbbra is kiálljunk azokért az értékekért, amelyek fontosak a kanadaiak számára.”

Trudeau már kedden is tárgyalt Hszivel, és hivatalának közlése szerint a „kínai választási beavatkozásról” és az ukrajnai háborúról beszéltek. Kanada vádja szerint Kína a 2019-es kanadai parlamenti választásokba avatkozott be. Ezenkívül Trudeau arról is beszélt a kínai elnöknek, hogy hétfőn Kanadában őrizetbe vettek egy állítólagos kínai kémet. A két vezető egyetértett a folyamatos párbeszéd fontosságában.

Kapcsolódó írásaink