Külföld
Jól tejel az 5G a román államnak

Közzétette a Román Távközlési Hatóság (ANCOM) az 5G-képes frekvenciatartomány elosztására kiírt pályázat eredményeit – írta meg kedden a Főtér. A cikkből kiviláglik, a lépés egy régóta húzódó eljárást zárt le, amelynek folyományaként szinte a teljes frekvenciakereten a három legnagyobb helyi távközlési cég osztozhat.
Az Orange 264,4 a Vodafone 122,5 míg az RCS&RDS 45,5 millió eurót adott a saját csomagjáért, így az állam 432,4 millió euróval (175,4 milliárd forint) lett gazdagabb. A hatóságnál meghatározták a kifizetések ütemtervét is. E szerint az első részletet (százkilencmillió eurót) idén decemberben zsebelheti be Bukarest, az utolsót (nyolcvanmilliót) pedig 2028-ig kell kifizetniük a vállalatoknak.
Az ANCOM közölte, az eredmény felülmúlta előzetes várakozásaikat, ami a jelenlegi bizonytalan helyzetben különösen nyugtatólag hatott.
Az orgánum szerint amúgy szinte a teljes spektrumot felosztották, így legfeljebb még egy negyedik piaci szereplő fér bele a keretbe – ugyanakkor csak hárman jelentkeztek a kiírásra. Az újabb szolgáltató a Telekom Romania Mobile lehetne, amely mögött német Deutsche Telekom és görög (OTE) befektetők állnak.