Külföld

Ukrajnában mindkét oldalon kínoztak meg hadifoglyokat

A bánásmód célja a megfélemlítés és a megalázás volt

Az ukrajnai háborúban orosz és ukrán oldalon egyaránt előfordult, hogy hadifoglyokat kínoztak meg – állapítja meg kedden közzétette jelentésében az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala.

Ukrajnában mindkét oldalon kínoztak meg hadifoglyokat
Tömegsír Bucsában
Fotó: Anadolu Agency via AFP

Az ENSZ ukrajnai megfigyelőcsoportja mindkét oldalról több mint 100 fogollyal beszélgetett. Az orosz fogságból szabadultakkal elengedésük után beszéltek, mert Oroszország nem engedélyezte az ENSZ-nek, hogy felkeresse azokat a létesítményeket, ahol hadifoglyokat őriznek.

Matilda Bogner, a megfigyelés vezetője elmondta, az ukrán foglyok túlnyomó többsége bántalmazásokról számolt be, példaként említve a kutyatámadásokat, sokkolóval és tábori telefonokkal történő áramütéseket, valamint a szexuális erőszakot.

Bogner hozzátette, a bánásmód célja a megfélemlítés és a megalázás volt. Egy Olenivka melletti büntetőtelepen élő férfi elmondta, hogy az oroszokhoz kötődő fegyveres csoportok tagjai drótokat erősítettek a nemi szervéhez és az orrához, majd áramot vezettek bele. Azt mondta, kínzóit egyáltalán nem érdekelte, mit felel a kérdéseikre, csak szórakozásból kínozták a foglyokat. Oroszország kategorikusan tagadja, hogy bármilyen formában bántalmaznák a fogságba esett ukrán katonákat.

Bogner szerint a másik oldalon „hiteles állítások" szólnak arról, hogy ukrán katonák orosz hadifoglyokat végeztek ki, emellett az orosz hadifoglyok rossz és megalázó szállítási körülményekről számoltak be, teherautókba vagy furgonokba zsúfolták őket meztelenül, hátrakötött kézzel.

Kijev korábban úgy nyilatkozott, hogy minden információt ellenőriz a hadifoglyokkal szembeni bánásmódról, kivizsgálja az esetleges jogsértéseket, és megteszi a megfelelő jogi lépéseket.
 

Kapcsolódó írásaink