Külföld
A japán kormány újabb gazdaságösztönző csomagot jelentett be
Szeptemberben a fogyasztói árak éves növekedési üteme három évtizedes csúcsra, három százalékra nőtt

„Úgy döntöttünk, hogy közvetlenül a lakossági energiaárakat vesszük célba, amelyek az infláció emelkedése mögött állnak” – ismertette a kabinet újabb gazdaságélénkítő programját Kisida Fumio miniszterelnök újságírók előtt. Ezzel elkerülhető lesz, hogy ne alakuljon ki tíz százalék körüli infláció, mint az Egyesült Államokban vagy Európában – fogalmazott.
Szeptemberben a fogyasztói árak éves növekedési üteme Japánban három évtizedes csúcsra, három százalékra nőtt, amely jóval alacsonyabb a többi fejlett országénál.
A gazdasági csomag részeként a lakossági fogyasztók közvetlen, 45 ezer jen pénzügyi támogatást kapnak a megugró energiakiadásaik fedezésére, ezzel jövőre csökkenhet a háztartások energiaszámlája. Döntés született a benzinártámogatások meghosszabbításáról is.
A várandós anyák és a kisgyereket nevelő szülők százezer jen támogatást kapnak.
A jövő hónapban kiegészítő költségvetést terjesztenek be, a program pénzügyi forrásait pedig kötvénykibocsátásból fedezik.
A kormány számításai szerint a pénteken bejelentett intézkedések jövőre 1,2 százalékponttal faraghatják le az éves átlagos inflációt.
Elemzők szerint a lépésekkel az egy éve hivatalban lévő Kisida Fumio az elmúlt hónapok botrányai miatt megcsappant népszerűségén is igyekszik javítani.
A kormányfő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: figyelemmel kísérik a jen árfolyamának alakulását.
A japán jegybank az elmúlt hetekben több tíz milliárd dollárt költött devizapiaci intervenciókra, hogy megállítsa a jen gyengülését, de ezek a lépések csak rövid távon voltak eredményesek. A dollárral szemben a japán deviza 32 éves mélypontra süllyedt, a jegyzés a múlt héten elérte a 150-es szintet, jelenleg is a 146-148-as sávban mozog.
A kormány bejelentése néhány órával követte a Bank of Japan pénteki kamatdöntő ülését. A jegybankárok változatlan szinten hagyták az irányadó kamatot. Elemzők szerint a gyenge jen elsődleges kiváltó oka a japán jegybank ultralaza monetáris politikája.