Külföld
„Nem adhatjuk fel a nemzeti érdekeinket"

Jó szokás, hogy a konzervatívok évről évre összegyűlnek a spanyol nemzeti zászlók alatt, a magyarok is ezt teszik, mert ez jót tesz a szívnek és a léleknek, „a progresszív globalisták pedig szívrohamot kapnak tőle” – kezdte videóüzenetét Orbán Viktor. A videóüzenetet a Madridban rendezett Viva22 nevű rendezvényen játszották le a konzervatív vezetőknek. A magyar kormányfő kiemelte, hogy egy ilyen rendezvény kiváló alkalom arra, hogy a résztvevők átbeszéljék a következő időszak legnagyobb kihívásait.
„Az továbbra is igaz, hogy nem adhatjuk fel a nemzeti érdekeinket, a brüsszeli bürokratákkal szemben továbbra is meg kell védeni a hagyományainkat és a szuverenitásunkat. Nem engedhetjük, hogy bevándorlók millió rohanják le az Európai Unió tagállamait, ki kell állni a hagyományainkért, a kultúránkért, a globalista ideológiával szemben meg kell védeni a gyermekeinket és a családokat is” – jelentette ki Orbán Viktor, majd hozzátette, hogy ez a harc közös lesz a jövőben is.
Mint mondta: „a római gyors már befutott Brüsszelbe, felkészül a madridi szerelvény Santiago Abascal barátom vezetésével”. A magyar miniszterelnök végül sok sikert kívánt a Vox pártnak a közelgő választásokhoz.