Külföld

Hatalmas fizetésemeléssel hálálták meg maguknak a brüsszeli vezetők a nagy semmit

Miközben az elhibázott uniós szankciók súlyos válságba sodorták Európát, a brüsszeli intézményekben dolgozóknak kompenzálnák a rekord mértékű inflációt, 8,5 százalékos fizetésemelést terveznek a mintegy 60 ezer bürokratának.

Hatalmas fizetésemeléssel hálálták meg maguknak a brüsszeli vezetők a nagy semmit
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke
Fotó: AFP/Hans Lucas

Az Európai Unió központja a fokozódó gazdasági válság idején azzal borzolja az európai polgárok egyébként sem derűs hangulatát, hogy a rekord méretű inflációnak megfelelő mértékben készül emelni a brüsszeli intézményrendszer alkalmazottainak fizetését – írja az Origo.

A német sajtóban több helyen – például a legnagyobb üzleti lapban, a Handelsblattban, illetve a Bild magazinban – is megjelent beszámolók szerint óriási felháborodást keltett, hogy az uniós adófizetőknek kellene finanszírozniuk az Európában már eddig is a legjobban fizetett közalkalmazottak 8,5 százalékos béremelését.

A számítások alapján Ursula von der Leyen bizottsági elnök jelenlegi 29 205 eurós havi fizetése – a pótlékokat nem számítva – 2482 euróval, 31 687 euróra emelkedhet. Egy uniós biztos alapbére 23 809 euró, ami a jövőben 25 833 euró lehet, ez 2024 eurós pluszt jelent. Még a legalacsonyabb jövedelmi sávokban (3057 euró havonta) is 260 eurós növekedés várható.

Az uniós intézményekben 16 fizetési szint van, a tizediktől már havi bruttó 10 ezer euró feletti fizetésre lehet számítani. Az osztrák, Exxpress nevű portál a brüsszeli fizetésemelési tervről szóló cikkében megjegyezte, hogy az ausztriai Nemzeti Tanács – a parlamenti alsóház, ami ott lényegében a törvényhozás – egyetlen képviselője sem keres ennyit, azaz 10 ezer eurót.

A brüsszeli fizetéseket 2013 óta az inflációhoz kötik, így az uniós tisztségviselőknek és a parlamenti képviselőknek nem kell reálbércsökkenéstől tartaniuk. A számítás alapja Belgium és Luxemburg inflációs rátája, ami jelenleg 9,4, illetve 8,5 százalék. A Handelsblatt értesülései szerint a végső összegről még vita folyik az EU Bizottságon belül. A lap becslése szerint összesen mintegy 60 000 ember részesülhet az inflációs kiigazításból. Ha ezt valóban maradéktalanul végrehajtják, az valószínűleg milliárdokkal növeli az EU költségvetését.

A tagállamokból viszont már érkeznek a kritikák. Stefan Müller, az CSU ügyvezető igazgatója felháborodottan nyilatkozott a Bildnek: Az EU a fizetések tekintetében nyilvánvalóan egy önkiszolgáló bolt lett.

Felhívta a figyelmet, hogy Németországban egyetlen alkalmazott sem kap automatikus inflációs kompenzációt. – A brüsszeli, nyolcszázalékos béremeléssel gúnyt űznek minden keményen dolgozó németországi munkásból – mondta a CSU politikusa. Egy másik bajor keresztényszocialista politikus, Markus Ferber azt hangsúlyozta, hogy az EU-nak példaképnek kell lennie a bérek visszafogásában, hogy ne szítsa tovább az inflációt.

Moritz Körner, a német szabaddemokraták (FDP) politikusa bejelentette, hogy a költségvetési tárgyalásokon ezt alaposabban meg kell vizsgálni. A fizetésemelés pontos mértékét csak 2022 végén hozzák nyilvánosságra, de Brüsszelben már heves viták folynak. A héten az EU-nagykövetek testületében több tagállam is csalódottságának adott hangot.

Frank Schäffler szintén az FDP parlamenti képviselője a Bundestagban már 2013-ban fizetési vitát kezdeményezett az uniós köztisztviselők fizetéséről. Akkoriban 4400 uniós köztisztviselőnek már nagyobb volt a havi fizetése, mint a német kancellárnak.

A brüsszeli fizetésemelések terve azért is váltott ki felháborodást, mert közben a legabszurdabb takarékossági ötletekkel és elvárásokkal bombázza az EU a tagállamokat, amelyeket az ukrajnai háború miatt rég nem látott válság fenyegeti, jórészt éppen az unió elhibázott szankciós politikája miatt.