Külföld
Belehalt sérüléseibe Abe Sindzó volt japán miniszterelnök

A volt miniszterelnök éppen a Japán középső részén található Nara városában mondott kampánybeszédet, amikor váratlanul több lövés érte.
Televíziós képsorokon látni lehet, hogy a volt kormányfő egyszer csak eszméletét vesztve összeesik, pillanatokkal később pedig a háttérben lévő rendőrök egy szürke pólós férfit kényszerítenek a földre, akit ekkor már lefegyvereztek.
Szemtanúk szerint először egy hangos durranás hallatszott, majd füstfelhő keletkezett a lövések irányából. A 67 éves Abét rögtön kórházba szállították, de ekkor már a szíve és a légzése is leállt.
A narai kórház intenzív osztályának főorvosa, Fukusima Hidetada elmondta, hogy a politikust a két nyaki lövés mellett a szívén is megsebesült, halálát az erős vérzés okozta.
A 41 éves gyanúsítottnál lefoglaltak egy házi készítésű fegyvert. A rendőrség úgy tájékoztatott, hogy a gyanúsított egy narai japán állampolgár, aki a haditengerészetnél eltöltött hároméves szolgálat után 2005-ben szerelt le. Már első kihallgatásán beismerte tettét. Mint elmondta, nem Abe politikai nézeteivel volt problémája, hanem egy bizonyos szervezetre haragudott, és azt gondolta, a volt kormányfő tagja ennek a szervezetnek.
A rendőség hozzátette: egyelőre nem tudják, létezik-e az a bizonyos szervezet.
Később átkutatták a férfi lakását, és további házi készítésű fegyvereket, valamint lehetséges pokolgép-alkatrészeket találtak.
Abe először 2006-ban lett miniszterelnök, ezzel 52 évesen Japán legfiatalabb kormányfője lett a második világháború után. Politikai botrányok, választási csalások gyanúja és a pártját érő vádak miatt a következő évben egészségügyi okokra hivatkozva azonban lemondott.
2012-ben ismét ő töltötte be a kormányfői tisztséget, amit egészen 2020-ig magáénak tudhatott; ekkor ismét betegség miatt mondott le, de tová.bbra is fontos szerepet töltött be a kormányzó Liberális Demokrata Pártban (LDP).
Kisida Fumio, Japán jelenlegi miniszterelnöke „brutális tettnek” és „teljes mértékben megbocsáthatatlannak” nevezte a választási kampány közepette végrehajtott merényletet. Elmondta, hogy a volt miniszterelnök „személyes jóbarátja volt”, akitől „értékes tanácsokat és támogatást kapott”.
Jóllehet a merénylet után Kisida bejelentette, hogy felfüggeszti a választási kampányt, a Kyodo hírügynökség később arról értesült, hogy folytatja a vasárnap tartandó felsőházi választások előkészületeit.
Japánban ritkán fordulnak elő lőfegyveres támadások, amit leginkább a szigorú fegyvertartási szabályok indokolnak: ahhoz, hogy valaki fegyverhez jusson, először egy lövészegyesület ajánlására van szükség, ezt pedig alapos rendőrségi ellenőrzés követi.
A nemzetközi közösséget megrázta a gyilkosság
Számos ország vezetője fejezte ki részvétét és döbbenetét a merényletet követően.
Magyarország egy fontos barátját veszítette el. Isten nyugosztalja Abe Sinzó miniszterelnök urat! - írta Facebookra megosztott képéhez Orbán Viktor.

„Nagyszerű nézetekkel megáldott vezető volt” - nyilatkozott Abéról Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere, aki a G20 országcsoport külügyminisztereinek indonéziai találkozóján éppen japán és dél-koreai kollégáival készült tárgyalni, mikor tájékoztatták őket a volt kormányfő haláláról.
Anthony Albanese ausztrál kormányfő „lesújtó hírként” fogadta a volt japán miniszterelnökről kapott értesüléseket. Azt hangoztatta, hogy „Abe Ausztrália egyik legközelebbi barátja” és „egy óriás volt a világ színpadán, hátrahagyott öröksége hatással van az egész világra”.
„Japán egy kiváló miniszterelnököt vesztett el, aki az életét áldozta az országáért, és a világban fennálló rendért dolgozott” - fogalmazott Emmanuel Macron, Franciaország elnöke a Twitteren közzétett bejegyzésében.
A német kormány szóvivője az egész kormány támogatásáról biztosította Japánt. Olaf Scholz német kancellár és Annalena Baerbock külügyminiszter külön-külön is részvétüket fejezték ki Twitter-oldalaikon.
Boris Johnson, az Egyesült Királyság miniszterelnöke szerint „sokan emlékezni fognak” Abe Sindzó vezetésére, amellyel „példátlan időkben” is helyt állt. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyság „ezekben a sötét és szomorú időkben is a család, a barátok és a japán emberek oldalán áll”.
Ugyancsak a Twitteren nyilvánította ki részvétét Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára, akit „mélységesen elkeserít Abe Sindzó kegyetlen halála”. Stoltenberg „a demokrácia védelmezőjeként”, sokéves barátjaként és kollégájaként emlékszik a volt japán kormányfőre.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kegyetlen és gyáva cselekedetnek nevezte Abe lelövését, az Európai Tanács elnöke, Charles Michel pedig úgy fogalmazott, soha nem fogja megérteni, mi vezethetett „ennek a nagy politikusnak a brutális meggyilkolásához”. Az európaiak együtt gyászolnak Japánnal - fűzte hozzá Michel.
A tokiói kínai nagykövetség szóvivője Abe azon tevékenységeit méltatta, amellyel „hozzájárult a Kína és Japán közti kapcsolatok fejlesztéséhez”.
Tajvan elnöke, Caj Jing-ven szerint „nem csak a nemzetközi közösség vesztett el egy fontos vezetőt, de Tajvan is elvesztett egy fontos és közeli barátot”.
Jun Szok Jol dél-koreai elnök is részvétét nyilvánította ki elnöki nyilatkozatában, melyben „megbocsáthatatlan bűncselekménynek” minősítette a merényletet.