Külföld
Nem lehetett elkerülni a konfliktust
Vlagyimir Putyin szerint nem hagyhatták, hogy Ukrajnából az oroszellenes erők hídfőállása legyen, eközben a német elnök Moszkva elszigetelése mellett állt ki

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint elkerülhetetlen és csak idő kérdése volt az összecsapás az Ukrajnában kinevelt oroszellenes erőkkel. Az államfő ezt a Vosztocsnij űrközpontban mondta, és egyúttal bejelentette, hogy újraindul az orosz Hold-program.
Kijelentette: „Ukrajnát elkezdték oroszellenes hídfőállássá átalakítani, elkezdték felnevelni a neonácizmus ott már régóta meglévő csíráit.” Emlékeztetett rá, korábban az ukrán vezetés kifejezte, hogy az ukrajnai rendezésről megkötött Minszk–2 megállapodás végrehajtása lehetetlen. Nem lehetett tovább tűrni ezt a nyolc éve tartó népirtást – hangoztatta. Az új űrprogrammal kapcsolatban elmondta, Oroszország minden tervét meg fogja valósítani az űrben. Hozzátette, Moszkva kész a nemzetközi együttműködésre az erre hajlandó partnerekkel.
Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője bejelentette, hogy az orosz hadsereg légi és tüzérségi csapásokkal hiúsította meg hétfőn az ukrán nacionalisták Mariupolból megkísérelt kitörését.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn arra figyelmeztetett, hogy az orosz hadsereg vegyi fegyvereket vethet be Ukrajnában. Hanna Maljar ukrán védelmiminiszter-helyettes pedig azt közölte, hogy az ukrán kormány vizsgálja, valóban bevethettek-e ilyen fegyvereket.
Az orosz védelmi minisztérium nem reagált arra a kérésre, hogy fűzzön magyarázatot a kijelentéshez. Eduard Baszurin, a Donyeck megyei szakadárok parancsnokhelyettese azt nyilatkozta, szakadár erők nem vetettek be vegyi fegyvert Mariupol város teljes ellenőrzésének átvételére tett kísérleteik során.
Petr Andrjuscsenko, Mariupol polgármesterének tanácsadója a Telegram-csatornáján is azt írta, hogy a vegyifegyver-támadások még nem lettek igazolva, de az AFP hírügynökség sem tudta ellenőrizni az állításokat. A Mariupolban harcoló Azov neonáci alakulat ugyanakkor azt állítja, hogy „ismeretlen anyaggal” hajtott végre támadást az orosz hadsereg.
Az ukrán elnök tegnap a litván parlamenthez intézett videóüzenetében újfent azt követelte, az Európai Unió vessen ki szankciókat az összes orosz bankra és energiahordozóra.
Frank-Walter Steinmeier német államfő Varsóban a lengyel államfővel közös sajtótájékoztatón kijelentette, lehetetlen visszatérni a normális kapcsolatokhoz a mai Oroszországgal. Steinmeier kulcsfontosságúnak nevezte az európai „egység és elszántság” megőrzését a konfliktusban. Andrzej Duda lengyel elnök pedig Moszkvával szembeni újabb, kemény szankciókat szorgalmazott.
Szijjártó: Az energiaellátás nem filozófiai kérdés
A kormány hozzájárult, hogy az EU újabb 500 millió euróval támogassa az ukrán hadsereg megerősítését, azonban Magyarország továbbra sem fog fegyvereket szállítani Ukrajnának – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közép-európai országok (Ausztria, Csehország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia) úgynevezett C5-formátumának prágai külügyminiszteri tanácskozását követő sajtótájékoztatón. Szijjártó elmondta, hogy mintegy 600 ezer menekült érkezett eddig hazánkba a szomszédos országból, akiknek a hatóságok ellátást, szállást, illetve szükség esetén munkát és oktatást biztosítanak, miközben a kormány a valaha volt legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtja végre.
Hozzátette, mindezt annak ellenére tesszük, hogy az Európai Unió tisztán politikai okokból visszatart forrásokat Magyarországtól. Kiemelte, Magyarország számára az orosz energiahordozókra vonatkozó szankciók továbbra is vörös vonalat jelentenek, ezért azokhoz nem fogunk hozzájárulni. „Az energiaellátás nem filozófiai, hanem fizikai kérdés. Sokat dolgoztunk a múltban is a diverzifikáción, és így fogunk tenni a jövőben is, de addig is garantálni kell a biztonságos ellátást” – hangsúlyozta.
(PZ)
Röviden
„A NATO nem zárkózik el az új tagok felvétele elől” – mondta Rob Bauer holland admirális, a NATO katonai bizottságának elnöke. Bauer szöuli látogatása egybeesett Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a dél-koreai parlamenthez intézett hétfői beszédével, amelyben katonai segítséget kért. Szöul álláspontja azonban továbbra is az, hogy csak az emberélet kioltására közvetlenül nem alkalmas eszközöket szállítanak Ukrajnának.
Az ukrajnai háború során nők ellen elkövetett nemi erőszakról szóló értesülések azonnali és független kivizsgálását követelte az ENSZ nőjogi szervezete. Az erőszak vádját az igazságosság és az elszámoltathatóság érvényesülésének érdekében ki kell vizsgálni – nyilatkozta a szervezetet vezető Sima Bahous a Biztonsági Tanácsban.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta azt a jogszabály-módosítást, amely lehetővé teszi, hogy az uniós tagállamok ebben az évben összesen 3,5 milliárd euróval (mintegy 1300 milliárd forinttal) nagyobb összeget kapjanak az Ukrajna elleni orosz háború miatt menekülők befogadásának megkönnyítésére – közölte az uniós tanács tegnap.
Az uniós tagországok közötti rendőri együttműködést koordináló Europol műveletet indított azzal a céllal, hogy segítse a tagállamokat az ukrajnai háború miatt uniós szankciós listára felvett orosz cégek és magánszemélyek vagyonára vonatkozó nyomozásban. A művelet támogatja a tagállamokat a szankcionált oroszok vagyonára irányuló gazdasági büntetőintézkedések kijátszásának megelőzésében is.
(CsAM)