Külföld

Orbán Viktor: Veszélyes javaslatok vannak a NATO-csúcs asztalán

Veszélyes javaslatok vannak az asztalon - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn a Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével tartott tanácskozása után.

Orbán Viktor: Veszélyes javaslatok vannak a NATO-csúcs asztalán
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Orbán Viktor úgy fogalmazott: „az előző hét sem volt könnyű, ez a hét azonban még annál is nehezebb lesz: NATO- és európai uniós csúcs Brüsszelben”.

Azt mondta: „veszélyes javaslatok vannak a NATO asztalán”. Vannak tagállamok, amelyek ismét felvetették, hogy légtérzárat hozzanak létre Ukrajna felett. „A NATO azonban egy védelmi szövetség” - szögezte le a kormányfő, hozzátéve: „arra képesek és alkalmasak vagyunk, sőt az kötelességünk is, hogy egymást megvédjük, de a NATO területén kívül katonai akciókban bonyolódni nem dolga a NATO-nak”.
 

Objektum doboz

„Magyarország álláspontja világos, sem katonát, sem fegyvert nem akarunk küldeni a NATO területén túlra” - jelentette ki.

A másik javaslat, amellyel meg kell majd birkózni, az orosz gáz- és olajellátás kérdése - mondta Orbán Viktor, megjegyezve: ezt tíz nappal ezelőtt már sikerült rendezni tíz nap erejéig, akkor világossá tették, hogy a szankciókat nem lehet kiterjeszteni az orosz gáz- és olajbehozatalra, mert az Magyarország és néhány más európai uniós ország esetében „aránytalanul, szinte elviselhetetlenül nagy terheket jelent”.

„Jobban fájna nekünk, mint Oroszországnak, akit a szankciók egyébként céloznak” - jegyezte meg a kormányfő, hozzátéve: „közösen néhány országgal fellépünk és ismét meg fogjuk védeni Magyarország energiaellátását és az ország működésének biztonságát”.