Külföld
Hálás a magyar segítségért Vucic
Békét akarunk, és összes nagy tervünket, a nehéz körülmények ellenére, az önök elnökével közösen meg fogjuk valósítani – mondta Orbán Viktor Újvidéken

Szerbiába utazott szombaton Orbán Viktor kormányfő, ahol először Belgrádban tárgyalt Aleksandar Vucic szerb elnökkel, majd Újvidéken részt vettek a Budapest–Belgrád vasútvonal Belgrád–Újvidék szakaszának ünnepélyes átadásán. Belgrádi tárgyalásukon szó esett az ukrajnai háborúról, Európa biztonsági helyzetéről, a Nyugat-Balkán uniós perspektíváiról, valamint a szerb–magyar gazdasági együttműködés aktuális kérdéseiről. Leszögezték: Szerbia és Magyarország is békét akar, valamint ki akar maradni a háborúból.
„Akármilyen nehézségek is jönnek, meg fogjuk őrizni a szerb–magyar barátságot, meg fogjuk őrizni a békét” – hangsúlyozta újvidéki beszédében Orbán Viktor, hozzátéve: „Soha nem volt olyan közeli és szoros a barátság a magyarok és a szerbek között, mint most.” A kormányfő szerint a háború „a legrosszabbkor jött és most komoly kihívás elé állít bennünket, hiszen olyan szépen fejlődtünk, olyan nagy lendülettel indultunk meg és annyi szép tervünk van még”. „Békét akarunk, és az összes nagy tervünket a nehéz körülmények ellenére az önök elnökével közösen meg fogjuk valósítani – erősítette meg. – Ez a mai nap arra bizonyíték, hogy mi ketten fantasztikus dolgokat fogunk még csinálni” – jelentette ki.
A vasútépítéssel kapcsolatban a miniszterelnök úgy fogalmazott, az elmúlt hetven évben országokat kötöttek össze kelet–nyugati irányban, „és közben elfeledkeztünk arról, hogy milyen fontos összekötni területeket észak-déli irányból”, ezáltal pedig méltatlan helyzet állt elő. Ezért döntöttek úgy, hogy összekötik Belgrádot és Budapestet, megkönnyítve ezzel a két nép életét. A kormányfő elmondása szerint a vasútvonal 2025-re járható lesz.
Szerb újságíróknak nyilatkozva a miniszterelnök úgy fogalmazott, „az önök elnöke és én hosszú éveket fektettünk a Szerbia és Magyarország közötti barátság felépítésébe. Ez egy teljesen új megközelítés, ami nehézségekkel jár, de azt hiszem, meggyőztük a magyarok és a szerbek többségét, hogy a jövő útja az együttműködés a két ország között”.
Aleksandar Vucic beszédében megköszönte hazánk támogatását. „Amikor Brüsszelben sokan lehajtott fejjel hallgatnak, akkor magyar barátaink felemelik hangjukat Szerbia védelmében – emlékeztetett. – Ebben a nehéz válságban egy dologról egyeztünk meg. Bármi, ami hiányzik Szerbiának, azt először Magyarország fogja felajánlani, és bármi, ami hiányzik Magyarországnak, azt először Szerbiától várhatja – hangsúlyozta Vucic. – Így kell barátságot építeni, és erre a barátságra nagyon büszke is vagyok” – tette hozzá.
A kormányfővel tartott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki azt nyilatkozta: az ukrajnai háború rámutatott a békés egymás mellett élés fontosságára Európában, ezért lényeges, hogy Magyarország és Szerbia az ellenséges viszonyát stratégiai partnerséggé, sőt barátsággá tudta alakítani.