Külföld

„Életveszélyes, ha mások döntenek azok helyett, akik erre jogosultak”

Életveszélyes, ha mások döntenek azok helyett, akik erre jogosultak - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára az NGO-k tevékenységének hatására utalva csütörtökön Budapesten.

„Életveszélyes, ha mások döntenek azok helyett, akik erre jogosultak”
Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára
Fotó: Facebook / Kovács Zoltán

Kovács Zoltán a Nézőpont Intézet Ki fújja az ellenszelet? - Magyarország a nemzetközi sajtóban 2021-ben című elemzésének bemutatóján úgy fogalmazott: „életveszélyes, (...) ha a demokrácia nevében demokratikus legitimációval nem rendelkező szervezetek döntő befolyással lehetnek politikai döntésekre”. Szintén életveszélyesnek nevezte, ha mások döntenek azok helyett, akik erre jogosultak, hangsúlyozva, hogy a magyar kormány ez ellen küzd.

Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány demokratikus választásokon szerzett háromszor is kétharmados, alkotmányozó többséget, és ezt az NGO-k, illetve a velük együttműködő médiumok és véleményformálók sem kérdőjelezhetik meg.

Kapcsolódó írásaink

Kocsis Máté: Nem támogatjuk a baloldali álláspontot

Ā„Súlyos felelőtlenségnek tartjuk, és nem támogatjuk azt a baloldali álláspontot, hogy Magyarország küldjön katonákat és fegyvereket Ukrajnának” - Gulyás Gergely: A magyar katonáknak ebben a konfliktusban nem kell részt venniük!