Külföld

Tüntetők ostromolták meg a Demokrata Párt székházát Tiranában

Több ezer tüntető ostromolta meg a jobboldali, ellenzéki Demokrata Párt székházát szombaton Tiranában.

Tüntetők ostromolták meg a Demokrata Párt székházát Tiranában
Több ezer tüntető ostromolta meg a jobboldali, ellenzéki Demokrata Párt székházát
Fotó: AFP/Gent Shkullaku

Sali Berisha korábbi kormányfő és elnök hívei áttörték az épület bejáratát, és behatoltak az épületbe az albán fővárosban. A News.24 hírcsatorna tudósítása szerint tüntetők egy csoportja feljutott az első emeletre, de Lulzim Basha pártelnök irodáját nem sikerült elfoglalniuk, mert a biztonságiak erősítést kaptak, és feltartóztatták őket.

A hírcsatorna szerint bentről könnygázt fújtak a kint lévő tiltakozókra, a rendőrség pedig körbe vette az épületet, de eleinte nem avatkozott be.

A konfliktus mögött Basha és Berisha rivalizálása áll. Berishát Basha kezdeményezésére tavaly ősszel kizárták a párt frakciójából, miután az Egyesült Államok korrupciós vádak miatt kitiltotta őt az országból.

Kapcsolódó írásaink