Külföld

V4-francia-csúcs: Kölcsönös tisztelet

Orbán: A magyar emberek semmilyen hátrányt nem szenvednek a brüsszeli zsarolás miatt

Szerdán délután a magyar kormányfővel tartott megbeszélését követően a visegrádi négyek kormányfőivel folytatott tárgyalásokat Emmanuel Macron. A Várkert Bazárban tartott sajtótájékoztatón Orbán Viktor elmondta, hogy beszéltek a migrációról, a jogállamiságról, továbbá szóba került a Nyugat-Balkán és az energia, azon belül is a nukleáris energia, és az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (EU ETS).

V4-francia-csúcs: Kölcsönös tisztelet
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, Andrej Babis cseh kormányfő, Orbán Viktor magyar kormányfő és Eduard Heger szlovák kormányfő (b-j) a V4-francia-csúcson, Budapesten
Fotó: MH / Purger Tamás

Orbán kérdésre válaszolva azt mondta, vannak vitái Macronnal, de ezzel nincs baj, az a cél, hogy minőségi vitákat folytassanak, a francia elnöknek pedig megadják a tiszteletet. Hangsúlyozta azt is, hogy nem akar semmilyen megjegyzést tenni a francia politikára. A Pegasus-ügyre vonatkozó kérdésre azt mondta, Magyarország jogállam, a titkosszolgálatok jogállami szabályok keretein belül végzik a munkájukat.

Objektum doboz

Macron szerint a schengeni övezet mélyreható reformjára van szükség, valamint az unió külső határának védelmére, korlátozni kell a másodlagos migrációt, továbbá felül kell vizsgálni a kitoloncolás szabályait. A francia elnök úgy fogalmazott, a jogállamiság érzékeny kérdés, meghallgatta a V4-ek álláspontjait és tájékoztatta őket a francia véleményről.

Biztosította partnereit, hogy Franciaország jó szándékkal fog hozzáállni a következő hónapokban a különböző politikai kérdések rendezéséhez. Az államfő beszélt arról is, hogy a jövő év elején újabb csúcstalálkozót fognak tartani. Kérdésre válaszolva Macron kitért arra is, hogy több ellenzéki szereplővel találkozott is Budapesten, hangsúlyozta viszont, hogy nem avatkozik bele más országok belügyeibe, nem kampányol Franciaország határain túl, nem fog véleményt formálni a magyar választások témájában.

Orbán Viktor magyar kormányfő
Orbán Viktor magyar kormányfő
Fotó: MH / Purger Tamás

Eduard Heger szlovák kormányfő hangsúlyozta az atomenergia jelentőségét. Fontosnak nevezte a biztonság ügyét is, a határvédelmet, a migráció megfékezését.

A visegrádi négyeknek erős hangja van Európában – hangsúlyozta Andrej Babis ügyvezető cseh kormányfő. Emlékeztetett, 2015-ben Orbán Viktor elsőként védte meg a schengeni határt, a V4-eket támadták a szigorú migrációs politikájuk miatt, most már azonban sorra épülnek a kerítések Európa-szerte. Ezzel kapcsolatban Orbán kérdésre válaszolva emlékeztettt, 2015-ben Magyarország Európát is védte, ideje, hogy az EU is végre mutasson szolidaritást, „ideje lenne, hogy tisztességesen elszámoljunk”, és hazánk kapja meg legalább a felét annak a költségnek, amibe a határvédelem kerül.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő felszólalt a kettős mérce ellen is, mivel – mint mondta – az uniót huszonhét szuverén, egyenlő jogú tagállam alkotja, nem lehet egyeseket hátrányosan megkülönböztetni, mérete vagy éppen földrajzi helyzete miatt.

Objektum doboz

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor az uniós helyreállítási források visszatartásával kapcsolatban azt mondta, hazánk politikai zsarolás áldozata. Mint mondta, Brüsszel elvárja a családvédelmi és az oktatási törvény módosítását, pedig annak semmi köze a helyreállítási alaphoz. Kiemelte, hogy minden tervezett program elindult saját költségvetési forrásból, a magyar gazdaság erős, a magyar emberek semmilyen hátrányt nem szenvednek a brüsszeli zsarolás miatt. Macron a vitás kérdések ügyében a párbeszédet hangsúlyozta, mint mondta, optimista aziránt, hogy a következő hónapokban lehetséges az előrelépés.

A francia államfőt Áder János köztársasági elnök is fogadta a Sándor-palotában. Macron meglátogatta Heller Ágnes sírját is.

Kapcsolódó írásaink